in

Aratónap a hálás leszármazottakkal

110709aratonap

110709aratonapA Magyarok világhimnuszával kezdődött a XIV. Aratónap Ezüstszőlőben, amin a díszvendég ezúttal Nyíregyháza volt. Eljött a nyírségi város polgármestere, dr. Kovács Ferenc is, aki eredeti ajándékkal kedveskedett vendéglátóinak. A megnyitó alatt a Nyíregyházi Repülő Klub egy gépe “ÜDV SZARVAS” feliratot húzott maga után Ezüstszőlő körül körözve. Ahogy köszöntőjében elhangzott, 1753-ban, mikor a szarvasi szlovákok, akkor még tótok, települtek be a majdnem elnéptelenedett Nyíregyházára, sokkal tovább tartott az út, mint most, mikor egy ilyen gép néhány perc alatt itt lehet. Örömmel vették a meghívást, és jöttek vissza a gyökerekhez, és együtt ünnepelhetnek talán azzal a 34 család utódjával, akik annak idején vették a bátorságot és elköltöztek az ismeretlenbe, aminek következtében három emberöltő alatt Nyíregyháza úraéledt. A repülős üdvözleten kívül hoztak mást is a szarvasiaknak, nem csak úgy jöttek, mint a bíró lánya Mátyás királyról szóló mesében, hogy hoztak is ajándékot, meg nem is. Ezüstszőlő főterén leplezték le azt az újabb emlékoszlopot, ami Nyíregyháza barátságát és háláját hivatott jelképezni.

Felvonásra került az a zászló, amit Forschner Rudolf ajándékozott a városnak, és amit Ezüstszőlő polgármestere, Babák Mihály annak fog adni a rendezvény végén, akit méltónak tart arra, hogy a következő Aratónapot rendezze.

Az este vacsora után a nyíregyháziak “Tirpákok szarvasi gyökerekkel” című ünnepi műsorával folytatódott. Szombaton az aratóverseny mellett a határon inneniek és túliak színpadi műsorokkal szórakoztatják a kilátogatókat. A nap Keresztes Ildikó műsora után aratóbállal fejeződik be.

Vélemény, hozzászólás?

110708halas

Halas-esős nap

110710penztarca

Boldogulni