Érdekes témáról volt szó pénteken délután a Városi Könyvtárban, ahol a Szarvasi Amatőrcsillagászok Baráti Köre tartotta aktuális szeánszát. A szokásos előadó, Szklenár Tamás ezúttal segítővé lépett hátra, ahogy mondta, hogy átadja a terepet az ifjú titánoknak, ezúttal Sonkoly Zoltánnak. Aki legalább már egyszer megpróbálta lefényképezni a csillagos égboltot, vagy akár csak a Holdat, és még az sem sikerült neki, sejtheti, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni azoknak, akik hobbijuknak választották az asztrofotózást.
Sonkoly Zoltán a kivetítő vászna elé állt, mesélt kedvenc 20 centis távcsövéről, és mutatta be azokat a képeket, amiket azzal és egy rászerkesztett webkamerával készített. A legtöbb képet a Holdról láthatták az érdeklődők, akik a kérdésekre adott válaszai és a beszélgetések során megállapíthatták, hogy a fiatalember legalább úgy ismeri égi kísérőnk látható felét, mint ahogyan sokunk Szarvast sem. Miközben olyan kifejezések repkedtek a levegőben, mint barlow lencse, primer fókusz, Sonkoly Zoltán saját készítésű képeit nézhettük a Naprendszer bolygóiről.
A következő találkozón ismét Szklenár Tamás ad majd elő, de rá két hétre, december 7-én a másik ifjú titán, Sinka Balázs, mesél majd az űrküldetésekről.