in

Győzelemmel felérő x a testvérek csatájában

130310foci

130310fociSzomszéd várak találkozójára került sor vasárnap, mikor a megyei I. osztály tavaszi idényében a Szarvasi FC Csabacsűdre látogatott. Már a hét a találgatásokkal telt a végeredményt illetően. Egy kis gólarányú szarvasi győzelemmel, mindenki megelégedett volna. Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, a csűdiek nagyon meg akarnak verni bennünket, ill. nagyon jó csapatuk van, amiben sok korábbi szarvasi játékos helyet kapott.

Szomorú, hangulatában inkább őszi, mint tavaszi időjárás fogadta a megújult csabacsűdi stadionban a szurkolókat. Szurkolóból pedig nem volt hiány. Ennyi néző egy megyei mérkőzésen Szarvason és környékén régen jött össze. Rengeteg csabacsűdi volt kíváncsi arra, hogy a neonzöldben játszó hazaiak hogy állítják meg Rétes Pál menetelő csapatát, ill. sok szarvasi jött át, hogy megnézze, hogy menetelnek tovább Rétes edző fiai. Persze egy ilyen rangadóra áthallgattak a szentandrási és kondorosi focidrukkerek is.

Az első félidő az elmúlt hét szerint zajlott. Úgy tűnik, Moldván Krisztiánnal még mindig nem tudnak mit kezdeni a csapattársak. Ez kapóra jött a hazaiaknak, akik egy percnyi kétséget sem hagytak arra, hogy a tökörészést meg fogják bosszulni.

A 35. perc végére mindössze annyi változás történt a játék képében, hogy a játékosok fele úgy nézett ki, mintha iszappakolást vett volna sportszerelésben. Ekkor Klimaj Zoltán lövését fogta a kapus, akinek ekkor akadt talán dolga először a labdával, majd Furár Róbert távoli lövése kerülte el centikkel a felső sarkot. A 38. percben még Kiri Mihály kapuja előtt szálltak keresztben a lövések, de a félidőre 0:0-ával mehettek öltözőbe a legények.

A második félidő pont ott folytatódott, mint ahol az negyed órával előtte abba maradt. Az 54. percben az első említésre méltó esemény az volt, hogy Lós István helyére Csellár Sándor jött be. Aztán az 55. perctől megváltozott minden. Egy csabacsűdi támadásnál Kiri a tizenhatos vonalán kívül egy labdába kézzel ért bele, mire a román bíró elő idő előtti zuhanyozásra ítélte. Kiri mezét Kristóf kapta meg, akinek sajnos öt percet sem kellett várnia arra, hogy beavassák. A 60. percben egy szabálytalan szerelést követő szabadrúgásból a csabacsűdi Borgulya Tamás avatta fel az új kaput. 1:0.

Ekkor Rétes Pál edző úgy döntött, hogy a felhozza Nagy Rolandot, és ettől kezdve életre kaptak a támadásaink, egyből bemutatkoztunk a csabacsűdi kapusnak. A változás pont olyan látványos volt, mint az elmúlt héten. Ettől kezdve nekünk állt a zászló, egyáltalán nem látszott, hogy emberhátrányban vagyunk. A meccs végén egy hazai szurkoló meg is jegyezte, hogy a gól után kapura sem rúgtak a házigazdák. Amikor meg eljutottak a kapunkig, Kristóf, aki időközben felnőtt a feladathoz, a helyén volt. Mintha nem is mezőnyből vonták volna vissza, hatalmasokat vetődött, fogott minden labdát.

A 72. percben Csellár szabadrúgása maradt ki, majd két percre rá a Cánó-Klimaj útvonalon érkező labdát Fóka küldte kapura. Sajnos az eredmény még mindig 0:1 maradt.

Aztán a 83. percben a lélek győzedelmeskedett a sikertelenség felett. Egy kapu előtti tumultusban egy akción belül két gólt lőttünk, ugyanis a labda kétszer haladt át a gólvonalon. Először talán László Viktor fejéről, majd Benczúrról került a kapuba a labda, igaz, a hálóig egyszer sem jutott el. 1:1.

A mérkőzés hátralevő részében folyamatosan nyomott a Szarvasi FC, de a végeredmény már nem változott, de ez az 1:1-es döntetlen egy ilyen kiváló csapat ellen, mint a Csabacsűd SE majdhogy nem győzelemmel ért fel, nem elfeledkezve arról, hogy a mérkőzés egyharmadában emberhátrányban játszottuk. Az idegenbe rándult szurkolók győztesként ünnepelték a csapatot.

Csabacsűd SE: Kovács Attila, Sovány Pál, Petykó Adrián, Borgulya Tamás, Szilágyi Dániel, Kis Mátyás, Bakró Géza, Sonkoly Lajos, Sajben Gábor, Cseke Tamás, Bessenyei László. Cserék: Adamik Vilmos, Koppányi Péter, Szilágyi Balázs, Gombár Attila, Virág Imre
Vezetőedző: Balázs István Gábor, gyúró: Hajdu István

Szarvasi FC: Kiri Mihály, Filyó Tamás, Klimaj Zoltán, Furár Róbert, Benczúr Norbert, Pákozdi Ferenc, Moldván Krisztián, Kristóf Gergő, Kiszel Zoltán, Lós István, Murvai Dávid. Cserék: Csellár Sándor, Nagy Roland, Herkó Ákos, László Viktor, Bogdán Péter
Vezetőedző: Rétes Pál, technikai vezető: Rohony Gábor, gyúró: Pribelszki Pál

Edzői nyilatkozatok:
Brlázs Gábor: — Végig a mi akaratunk érvényesült, a vezetésünk után érthetetlen módon mi zavarodtunk meg és ahelyett, hogy javítottunk volna, a türelmetlenségünk két pontunkba került.

Rétes Pál: — Az első félidőben tapogatózó játék folyt a pályán, a hazaiak többet birtokolták a labdát. A kiállítás után nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, ami sikerült. Csabacsűdön a pontszerzés nem egyszerű, de létszámhátrányban különösen értékes.

Vélemény, hozzászólás?

130309mozgkorl

Nőnapi mulatságok

130310barbaricum

Barbaricum a Múzeumban