in ,

Tuningoltak a ligetben

130501tuning

Legalább kétszázötven, egyedileg átépített (tuningolt) autó sorakozott fel ma az Erzsébet-ligeti sportpályán. Az V. Szarvasi Tuningtalálkozón bemutatott különleges kocsikat már a délelőtt folyamán több százan megcsodálták. Délután 17.00 óráig várják az érdeklődőket.

-Az autótuningolás időigényes és költséges, de örömteli szenvedély – összegezte röviden hobbija lényegét Cseszkó Imre, aki a Csongrád megyei Földeákról érkezett a találkozóra. Nem egyedül jött, elkísérte barátnője, Ábrahám Vanda is, aki ottjártunkkor éppen az 1995-ös évjáratú Peugeot 306-os suvickolásával foglalatoskodott. A járgány meg is érdemelte a kényeztetést, mert mint kiderült, már eddig is sok szép kupát nyert gazdáinak.

-Tavaly a hazai legnagyobb tuningversenyen a francia gyártmányú kocsik között a miénk nyerte el az első díjat – mutatta büszkén a fényes kupát Imre, aki azt is elárulta, hogy már legalább egymillió forintot költött a járgányra. Egyedi első és hátsó lökhárítót, különleges lámpákat szerelt fel. Természetesen hifit is beépített a kocsiba, de „mindössze” 400 vattosat, mert mint mondta, számára nem a hangerő a lényeg, hanem a kocsi szépsége.

Hasonló véleményen volt a jászladányi Deák Tamás is, aki büszkén mutatta kívül-belül csillogó Fiat Marea-ját.

-Mindig is szerettem volna egy olyan kocsit, amivel kitűnök a tömegből és felfigyelnek rám. Jóleső érzés látni, mennyire elámulnak az emberek, amikor bekapcsolom a levegős futóműrendszert. Ilyenkor még a BMW-ben ülők is rámfigyelnek – mesélte a fiatalember.

A tuningautók tulajdonosai azonban nem csak azért jöttek most Szarvasra, hogy megmutassák masináikat, hanem különböző tréfás versenyeken is összemérték ügyességüket. Ezek egyike volt az abroncshajító verseny. Akadt olyan erős férfiú is, aki több mint tizenhárom méterre dobta el a 17 colos autógumit.

Elekes Istvántól, a tuningtalálkozó főszervezőjétől megtudtuk, hogy a résztvevők létszáma nagyjából ugyanannyi (250 körüli), mint az előző években volt. Idén azonban külföldről nem jelentkezett senki.

-Ez a hobbi nem korhoz kötött, 15 évestől a 60 évesig sokan építgetik, szépítgetik autóikat – mondta Elekes István, aki immár ötödször vállalta fel a szervezői feladatokat.

Lipták Judit

Vélemény, hozzászólás?

130430gyakorlo

Gyakorlósok megyei focisikere

130502majalis

Kellemes májusi hangulatban