in ,

Erzsébet-program: Csabacsűdön segítséget nyújtanak az időseknek a jelentkezéshez

Fábri Melinda

A csabacsűdi könyvtárban segítséget kaphatnak azok a nyugdíjasok és nagycsaládosok, akik szeretnének pályázni az Erzsébet-program keretében meghirdetett szociális üdülésekre.

– Sok idős ember számára nehézséget jelent, hogy az interneten keresztül elküldjék a pályázatukat. Mi szívesen segítünk nekik ebben – mondta Fábri Melinda, a könyvtár vezetője (felvételünkön). – Az elmúlt hetekben már legalább húszan kerestek fel bennünket ilyen ügyben. Ha elhozzák a szükséges papírokat (adószám, személyi igazolvány, a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól kapott 2013. évi igazolás), akkor mi elvégezzük helyettük az adminisztrációt. Három-, négynapos, vagy akár egy hetes szociális üdülésekre is pályázhatnak az ország számos pontjára. Az üdülésekért mindössze 5 ezer forintot kell fizetniük.

Fábri Melindától megtudtuk, hogy az Erzsébet-programon belül meghirdetett kedvezményes fürdőbelépő-akcióra is jó néhányan jelentkeztek Csabacsűdről. Sokan választották a gyomaendrődi, a gyopárosfürdői és a cserkeszőlői fürdőt is (a szarvasit sajnos nem lehetett választani). Ez a pályázat azonban már lezárult.

A szociális üdülésekre február 28-ig jelentkezhetnek a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők.

Vélemény, hozzászólás?

A vállalkozókat köszöntötték Békésszentandráson

Akár két és félmilliót is kaphatnak egy új munkahelyért