in ,

Párra vár a magányos hattyú

A legnagyobb internetes közösségi portálon az elmúlt napokban körbejárt a hír, miszerint elpusztult az egyik hattyú abból a kettőből, melyeket tavaly hozatott a Körös-holtágra a szarvasi önkormányzat. Király Andrástól, a Szarvasi Komép Városgazdálkodási Kft. közüzemi ágazatvezetőjétől megtudtuk, hogy a hír nem új keletű, az egyik bütykös hattyú tetemét ugyanis még tavaly november 1-jén megtalálták. Azt, hogy mitől pusztult el, nem sikerült kideríteni. Ugyanígy azt sem lehet tudni, hogy a hím, vagy a nőivarú madár pusztult-e el, mivel a hattyúk külsőre annyira hasonlítanak, hogy ezt csak szakember tudná megállapítani.

A pár nélkül maradt hattyú tehát mostanában egyedül szeli a Körös-holtágat, s nem csak „főhadiszállásán”, az ifjúsági tábor környékén, hanem a holtág teljes hosszában, még Furugy térségében is gyakran találkoznak vele. A tábornál azonban minden nap megjelenik, hogy elfogyassza a számára felszolgált élelmet. Etetéséről a Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. gondoskodik. (Tévedés ne essék, nem ételmaradékokat, hanem kukoricadarát és más madáreleséget kap).

Akkor sem lesz gond, ha a Körös-holtág vize befagy (bár erre kevés esély van mostanában), ekkor az ifjúsági tábor területén kialakított kifutóban és kennelben hosszabb ideig is állomásozhat.

Remény van arra is, hogy a bütykös hattyú nem sokáig marad pár nélkül. Petneházi Andrea polgármesteri tanácsadótól megtudtuk, hogy a hivatal mindenképpen szeretne egy újabb madarat vásárolni.

Vélemény, hozzászólás?

Székely bál: egy kellemes este a szakmatanulás támogatásért

Mentőakció a Vajdában