in ,

Segélyekről és ingyen ebédről is döntött a szentandrási bizottság

Februárban kétszer ülésezett a békésszentandrási önkormányzat oktatási, művelődési, ifjúsági és szociális bizottsága. Napirendjükön a lakosság által igényelt különböző segélyek, támogatások, díjmentességek szerepeltek.

A két ülésen született döntések nyomán átmeneti segélyt hat kérelmezőnek ítéltek meg. Közülük öten összesen 15 ezer forint egyszeri támogatást kaptak, egy személy részére pedig természetbeni támogatásként tíz ingyen ebédet szavaztak meg. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást két szülő öt gyermeke részére állapítottak meg, összesen 15 ezer forintot. Temetési segélyt öten kaptak, ennek együttes összege 75 ezer forint. Kamatmentes szociális kölcsönt három igénylő kapott, összesen 860 ezer forintot.

Sokan adtak be szemétszállítási díj alóli mentesítésre, illetve díjtámogatásra vonatkozó kérelmet. Az önkormányzat érvényben lévő rendelete alapján februárban 100 százalékos díjmentességet nyolcvan, 50 százalékos díjkedvezményt pedig huszonhét kérelmező számára ítéltek meg.

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

Már digitális formában is olvasható a Szarvas és Vidéke

Történelem verseny – most már hagyomány