in ,

A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek Csabacsűdön

Április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Csabacsűdön, a községháza előtt.

A rendezvény résztvevőit először Molnár József polgármester köszöntötte. Rövid beszédében felidézte az 1947-es szlovák-magyar lakosságcsere időszakát. A megemlékezésen részt vett Varga János, a felvidéki Csata község polgármestere is. A csabacsűdiek közül a lakosságcsere idején mintegy 30 ember települt át Csatára, onnan pedig több mint 60 lakost kényszerítettek arra, hogy idetelepüljön. A két községet tehát rokoni szálak fűzik össze, s kapcsolatukat tavaly a testvértelepülési szerződés aláírásával is megerősítették.

Varga János a megemlékezésen hangsúlyozta: fontos, hogy gyermekeink is megismerjék a múltat, éppen azért, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer. Hozzátette: máig nem kért senki bocsánatot a felvidéki magyaroktól.

Szenes János, a szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke részletesen beszélt a lakosságcsere-egyezmény következményeiről, az otthonukból elüldözött felvidéki magyarok szenvedéseiről. A rendezvény koszorúzással zárult.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvason jártak a szentandrási idősek

Podani Milán az NKH idénynyitó motoros tréningjén