in , ,

A leglátványosabb előadás az Ádámok és Évák Ünnepén

A Békéscsabai Jókai Színház harmadik alkalommal hirdette meg az Ádámok és Évák Ünnepét. Ez a fesztivál lehetőséget jelent a középiskolák színjátszó csoportjainak a nyilvános megmérettetésre. Első évben Madách Ember tragédiájából, második évben a Bibliából adtak elő jeleneteket a diákok. Az idei téma, a Magyar regék és mondák volt.

Az idén első alkalommal a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium is benevezett a versenyre. A mi témánk, „Jankula, avagy Hunyadi János származásának hiteles története” volt.

Egy kis lelkes csapat készült a megmérettetésre Salka Zsuzsanna, iskolánk olasz tanárnőjének vezetésével. A jelenetben Rostás Lajos, Molnár Dániel (12.B), Krajcsovics Zsuzsanna, Károly Bettina (11.A), Ivanics Alexandra, Szakács Kitti (10.B) és Marik Zsuzsa, Tusjak Martin (9.A) osztályos tanulók szerepeltek.

Hétvégén elérkezett az előadás napja. A vasárnap esti díszelőadást több próba, és egy délutáni előadás is megelőzte. Az esti előadásban 10 jelenet került bemutatásra a négy szakértő zsüri előtt. A zsűri tagjai voltak Túriné Kovács Márta, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési osztályvezetője, Ando György néprajzkutató, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Seregi Zoltán, rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgató-helyettese, valamint dr. Elek Tibor József Attila-díjas író, irodalomtörténész, a Bárka című folyóirat főszerkesztője.

Voltak rutinosabb, és nagyobb létszámú csoportok, de igazán büszkék lehettünk tanítványainkra, hiszen két díjat is kaptak. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium színjátszó köre kapta a Legközösségibb előadás díját. Ekkor még nem ért véget az elismerés, hiszen a több, nagy létszámú, sok diákot megmozgató előadás között a mi kis csapatunk nyerte el a Leglátványosabb előadás díját is.

Gratulálunk a szereplő diákoknak, és Salka Zsuzsa tanárnőnek.

Szeretnénk köszönetet mondani az előadás elkészítésében nyújtott segítségéért Liszi Melindának, a Jókai Színház művésznőjének, aki értékes instrukciókkal segítette a csapatot.

Köszönjük Skorka Tibor és Valach Vendel segítségét a darab elkészítésben.

A fellépés több békéscsabai utazást jelentett, amelyhez nyújtott segítségét köszönjük Babák Mihály Polgármester Úrnak, és a Szarvasi Öregdiákok Baráti Körének.

Reméljük, ennek a sikeres szereplésnek jövőre folytatása következik.

Kitajkáné Szántai Mária

Süni bábosaink a területi bábos versenyen Mezőkovácsházán

Rövid hírek a Trefortból