in ,

A nyári gyermekétkeztetésről és a civil alapról is döntött a csabacsűdi testület

Egyebek mellett a civil szervezetek támogatásáról is döntött kedd esti ülésén a csabacsűdi képviselő-testület. A korábban létrehozott 400 ezer forintos civil alapból 10 társadalmi szervezet 35-35 ezer forintot, míg a polgárőr egyesület valamivel többet, 50 ezer forintot kap.

A testület elfogadta a 2013. évi zárszámadásról szóló rendeletet. Eszerint az önkormányzat bevételeinek összege 329 millió 446 ezer forint volt, a kiadások összege pedig 290 millió 982 ezer forint.

Napirendre került az önkormányzati vagyon 2013. évi gyarapodása is. Elhangzott: 2013-ban mintegy 85 millió forint összegű fejlesztést sikerült megvalósítani, ennyivel gazdagodott a település. A legnagyobb tétel (több, mint 47 millió forint) a szeméttelep rekultivációja volt.

A nyári gyermekétkeztetéssel kapcsolatban a tavalyi évhez hasonlóan most is az a döntés született, hogy nem nyújtanak be pályázatot állami támogatásra, hanem saját erőből biztosítanak térítésmentes ebédet a szünidőben azoknak a gyerekeknek, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Erre a célra 150 ezer forintot biztosítanak az önkormányzati kasszából.

Vélemény, hozzászólás?

Földesi: a szocialisták csalódottak, de felállnak

Zene, tánc, hang, nyomás, majális