in ,

Ivóval együtt ünnepelték a férfiakat

Tusjak János elnök

A nők után a férfiakat ünnepelték a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület tagjai szombaton. A majd kétszáz fős rendezvényt rögtönzött közgyűléssel kezdte Tusjak János elnök, aki kihasználta a nagyarányú részvételt, majd beszámolt az elmúlt, ill. az idei év programjairól. Ezekben nem volt és az idén sem lesz hiány. A nyugdíjas egyesület tagjai közel ötven program közül válogathattak.

– Ha már a nők napján találkozunk, akkor találkozzunk a férfiakén, Ivó napján is – mondta Tusjak János. Az egyesület fennállása óta tizenhatodik alkalommal rendezik meg az eseményt, ami igen jó hangulatban kezdődött. Eredetileg egy hét múlva tervezték, közelebb Ivó napjához, de akkor a Szlovákban bál lesz, amire sok nagyapa és nagymama megy, ezért előbbre hozták, mondta a klub elnöke.

A megjelenteket üdvözölte Földesi Zoltán és Babák Mihály is. Polgármesterünk egy palack 2012-es Egri leánykát hozott magával. Ők ketten sem voltak rossz páros, de az igazi fénypontja a délutánnak a hölgyek kórusa volt, akik egy vidám dallal köszöntötték a férfiakat, akik a jelenlevők egyharmadát tették ki.

Vélemény, hozzászólás?

Aranyat érhet ez a siker

Kettős győzelem az Orosháza ellen