in ,

Egy elfeledett falu napja

Virágkora talán sohasem volt, de szebb napjai biztosan voltak Furugynak. A nyolcvanas években még lényegesen többen lakták a falut, ma inkább csak idősebbek. Mára szinte a léte is feledésbe merült volna, ha néhányan nem viselnék a szívükön a sorsát. Ilyenek az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai is, akik ötödik alkalommal rendezték meg szombaton a falunapot az szolgálat fenntartásában levő idősek klubja mögötti téren.

Az V. Furugynap kilenc órakor tűzgyújtással kezdődött. Lázár Zsolt, Furugy esperese, és Sinka Imre Furugy polgármestere nyitotta meg a délutánig tartó programok sorát. Míg a színpadon a szentandrási dalkör, az Olasz testvérek, Éva, Imre és István harmonikatriója, Frankó Dániel szaxofonon és az állandó zenés műsort biztosító Dubovecz János követte egymást, a téren felállított sátrak mellé állított bográcsokból dél felé közeledve egyre étvágygerjesztőbb illatok szálltak fel, amik később meg is mérkőztek egymással. Az idén tíz ételt neveztek a megmérettetésre. Az első helyet a Püszke team és pásztortarhonyája zsebelte be. A képzeletbeli dobogó következő két fokára az Anya-Lánya csapat savanyú krumplilevesével, ill. a Diakonisszák disznófarok-pörköltjével állhattak. Különdíjas lett a Barátok 2000 körömpörköltje. Dernovics László különdíját a Szarvasi Mákvirágok kakaspörköltje nyerte.

Az idén a kikapcsolódás mellett más célja is volt a rendezvénynek, tudtuk meg Kis Gabriellától, az Ótemplomi Szeretetszolgálat nappali ellátás-vezetőjétől.

– Felmerült az igény az itt élőkben, hogy szeretnének még több közösségi programot, amihez egy kemence nagyon jó alapul szolgálhat, és ennek a megépítésében szeretnénk részt venni. Ennek a rendezvénynek is a célja ennek a támogatása. Remélhetőleg jövőre már egy kész kültéri kemencével tudjuk várni az ide érkezőket – mondta Kis Gabriella.

Virágkora talán sohasem volt. Lehet még?

Vélemény, hozzászólás?

Monte Cristo grófja pótszékekkel, vastapssal

Víz, hal, ember a víz felett