in , ,

Álmodtam egy világot magamnak

Egy esély a szegénységből való kitörésre és az egészséges életmódra – ezt célozta meg az az országos roma tehetséggondozó focitábor, amelynek augusztus 3-9.-e között a szarvasi Pedagógus Üdülő és Kemping adott otthont. A 4 helyszínből álló nyári tábor Sopronban nyitotta meg kapuit, Fonyódligetet és Szarvast követően pedig Tatán zárul. A programon egy szigorú válogatást követően 25, többségében roma származású gyermek vehetett részt, akik napi két edzéssel kerültek közelebb egy szebb jövőhöz.

Járóka Lívia, volt EP-képviselő, mentorként és önkéntesként vett részt a programban. Ahogy fogalmazott, a táborok célja, hogy a kiválasztott legtehetségesebb gyerekek a sport mellett egyfajta szemléletváltáson is keresztülmenjenek. Így javulhat az iskolai teljesítményük, ill. közvetve a sporton keresztül önbecsülést, magabiztosságot, emberséget tanulhatnak.

– EP-i képviselőként azért indítottam ezt a programot, mert azt tapasztaltuk, hogy a magyarországi szegények egészségügyi állapota annyira rossz, hogy képtelenek egy kiegyensúlyozott életvezetésre – magyarázta. Az alultápláltság és a szegénység pedig oda vezet, hogy ez a réteg a munkaerőpiacra sem tud bekerülni. Ma Magyarországon 4 nyugdíjasra 2 fiatal jut, akinek a munkaereje el kellene, hogy tartsa őket. Úgy gondolom, tartozunk annyival az utánunk következő generációnak, hogy felkészítsük őket erre a nagy feladatra.

A szociálantropológus hozzátette, a legtöbb családot nagyon nehéz kimozdítani jelenlegi elesett helyzetéből. A roma családokról ugyanis tudniillik, hogy köreikben a munkát egykor nagy tisztelet és becsület övezte. A rendszerváltás óta azonban sok munkahely megszűnt, ezzel együtt pedig eltűntek a közös terek is. Az információk nem első kézből, hanem legtöbbször a médiumokon keresztül érkeznek, gyakran hamis képet alkotva ezzel a kisebbségekről. A szülők ezért gyakran bizalmatlanok és félve fogadják el a segítő kezet, még akkor is – ha mint ez esetben – az egyik legnagyobb futballklasszis, Pisont István hívja őket.

A 14-15 éves gyerekek a táborban 3 edzővel, Járóka Norberttel, Susánszki Lászlóval és Pisont Andrással edzettek.

– El szeretnénk hitetni a gyerekekkel, hogy a sport számukra egy kiugrási lehetőség lehet –osztotta meg velünk Pisont András. Be kell látnunk, hogy sok roma gyerek tanulási és társadalmi beilleszkedési nehézségekkel küzd. A futball segítségével új kapuk nyílnának a számukra, amely remélhetőleg 1-2 játékos esetében elvezet egészen az NB II-ig. Ezek a játékosok pedig családapaként már egy új szemléletben nevelnék a gyerekeiket.

Pisont István, volt válogatott labdarúgó, a Budapest Honvéd FC egykori klasszisa kétszer tett látogatást a szarvasi táborban. Elbeszélgetett a gyerekekkel, mi több, élő példaképként reményt és hitet adott számukra, hogy a mélységből milyen magasságokig lehet eljutni.

A 3 táborban összesen 100 tehetséges fiatal edzhetett, akik az ország valamennyi szegletéből érkeztek. Közülük 25-en szeptembertől átléphetik álmaik köszübét. A válogatott fiatal sportolók ugyanis a következő tanévet már kiemelt tanulóként kezdhetik meg egy sporttagozatos tatai középiskolában.

Vélemény, hozzászólás?

MTI: Szarvason is két nemzetiségi szavazókörben lehet majd voksolni

Kolti Helga és Dobri Dániel estje a parton