in ,

Békesség helyett ünnepi neurózis?

Dr. Gőgh Edit

Tegyük a szívünkre a kezünket és válaszoljunk meg a kérdést. Vajon hányan vannak azok, akiknek az ünnepekre való készülődés nem fonódik össze az idegességgel, fáradtsággal vagy a „hogyan fogok mindennel elkészülni” aggasztó kérdésével. Ennek a megváltoztatásában pedig nincs segítségünkre a bennünket körbevevő világ. Az sok –izmus után ma az egoizmus uralkodik, a jobb kapni, mint adni korát éljük. Vajon tehetünk-e ellene? Hogyan varázsoljuk ünnepé a karácsonyt? – ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Gőgh Edit pszichiáter-neurológus december 9-én, a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartott előadásán.

– Sajnos ki kell mondanunk, abszolút szeretetlen világban élünk – kezdte megrendítő őszinteséggel a szakember. A szeretet utáni vágy továbbra is él az emberekben, de mindenki csak kapni akarja, adni nem. A növény is csak akkor terem, ha ápoljuk, gondozzuk. Ilyen a szeretet is.

Dr. Gőgh Edit állítja, minden probléma gyökere a szeretetlenségben rejlik. Az elsődleges hatalmat a pénz vette át, vagyis a ma embere mindent árban, nem pedig értékben mér. Eluralkodik az önzés, ami oda vezethet, hogy a társadalom egyre inkább magányos emberek gyülekezetévé válik. Ez ellen pedig tennünk kell valamit.

Az ünnepekből is a lényeg veszett ki – állítja. Ahogy fogalmazott, az egyik legnagyobb paradoxon az, hogy a modern kor embere találmányai segítségével eljut akár a legtávolabbi helyekre, technikai vívmányai által bebarangolhatja az egész világot, viszont nem jut el a lélek a lélekig. Gyakorta az ajándékokkal akarjuk pótolni azt az szeretetet, amit elmulasztottunk az év fennmaradó 362 napjában. Pedig a szeretet nem az ajándék nagyságában mérhető, hanem abban, hogy tudtunk-e valamit adni önmagunkból.

– Félreértés ne essék, fontos az ajándék. Különösen egy gyereknek – nyomatékosította. De a gyerek a lelkével néz és érez, nem érdekli a forint értéke. Ha viszont abban nő fel, hogy a legmodernebb és a legdrágább ajándékot vesszük meg neki, akkor egy idő után egyenlőségjelet tesz a karácsony és az ajándék között. Ezért óriási a szülők felelőssége.

A megoldáshoz vezető út első lépése abban rejlik, ha nyitunk embertársaink felé, és nem viszont várjuk el azt. Hiszi, ha megelőlegezzük a jót, a szeretet, előbb-utóbb a másik fél is fel fog nőni ehhez a szemlélethez.

Az ünnep pedig legyen minden szempontból más – sugallja. Ebben helye van a szép terítéknek, az elegáns ruhának és a finom ételeknek is, de nem spórolhatjuk ki belőle a lényeget: a szeretetet.

Dr. Gőgh Edit a rendezvényre egy nagylelkű adventi ajándékot is hozott: az előadására felajánlott adományokat továbbította Skorka Anita részére. Mint azt korábban megírtuk, a fiatal nőnek egy mozgástechnikai berendezésre van szüksége, a határidő pedig néhány napon belül lejár. A városszerte elhelyezett perselyeket december 15-én bontják ki és akkor az is kiderül, teljesülhet-e Anita karácsonyi álma.

Vélemény, hozzászólás?

Sinka Brigitta: A sakk összetartja a családokat

Csabacsűd is elmozdult a zöld települések irányába