in , ,

Földesi: Vissza kell térni a cölöpökhöz

Az országos aktuálpolitikai kérdések, a helyi közügyek és a párt karácsonyi akciói is terítékre kerültek az év utolsó sajtótájékoztatóján. Földesi Zoltán, az MSZP helyi elnöke úgy látja, az ország miniszterelnöke és mai parlamenti többség talajt vesztett Az utóbbi hetekben megjelenő tüntetések azt jelzik, az országnak elege van abból, amit a kormány tesz.

– Orbán Viktor nem érti Magyarország problémáját – vélekedett. Olyan szinten szakadt el a kormány a mai magyar valóságtól, hogy az ellenreakciókban, tiltakozásban és olyan drasztikus kifejezésekben nyilvánul meg, amelynek minden második táblán hirdetett jelszava: Orbán takarodj.

Hozzátette, számára egyértelműen kiderült az is, hogy a király meztelen, vagyis egy arrogáns és velejéig korrupt vezetés irányítja az országot. Ezt támasztják alá a pályázati kiosztások és fejlesztések, amelyeket túlnyomórészt kormány közeli cégek és magánszemélyek nyernek. Az általános drogszűrés véleménye szerint egy „agymenés”, amely az országnak 50 milliárd forintjába és 90 évébe kerülne.

– A költségvetés tarthatatlan és jóvátehetetlen károkat fog okozni bizonyos lakossági rétegekben – folytatta aggályait. Az állam ugyanis kivonul több területről, a feladatok pedig az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek. Ez a későbbekben új adók bevezetésébe kerülhet. A párt helyi vezetője hangsúlyozta, Szarvas a végsőkig ellen fog állni, nem szeretne újabb sarcokat róni a lakosságra.

Az MSZP hét végén tartott országos konferenciáját, amelyen összegezte az elmúlt három választás tapasztalatait. Tóbiás József pártelnök több ízben bocsánatot kért a bal oldali érzelmű választóktól és ígéretet tett, hogy visszavezeti pártját az alapokhoz. Ennek lényege pedig a közösségépítés és társadalom alapú politizálás. A 2018-as választásokig egy szoros menetrendet alakítottak ki, amelyben 2015 a visszatérés, 2016 pedig a programalkotás, 2017 a kihívás, 2018 pedig a béketeremtés és a győzelem éve lesz.

A helyi ügyeket érintve elmondta, „passzosabb” lesz a költségvetés. Meglátása szerint komoly feszültségek lesznek, amelynek elsősorban az lesz az oka, hogy kevesebb pénz kerül az emberek zsebébe. Az év utolsó testületi ülésén több hangsúlyos napirendi pont kerül szóba: ilyen lesz az új SZMSZ, az adórendeletek és a jövő évi költségvetés alapjai.

Ne vesszen ki az odafigyelés és a szolidaritás, még ha nehéz is – kérte végül a lakosokat. A párt helyi szervezete több tízezer Ft értékben gyűjtött adományokat, amelyeket idén a Szlovák Általános Iskola és Óvodához juttat el. Az intézmény ennek köszönhetően 49 családnak tudja egy kicsit meghittebbé varázsolni a karácsonyát.

Vélemény, hozzászólás?

Csepregi: Ha az ember előre akar lépni, mindig meg kell újulnia

Szalagtűzés a szarvasi Székely Szakképző Iskolában