in ,

Babák: Ma még nincs konszenzus

Hodálik Pál és Babák Mihály

Két témában volt kíváncsi az önkormányzat a lakosság véleményére. December 16-án az első napirendi pont az Almafa úti tervezett kerékpárút volt, a Strand út és a Móra Ferenc utca közötti szakaszon. A terveket Megyeriné Huber Edit ismertette, aki két alternatívát mutatott be a civilek számára. Az egyik az ingatlanokhoz közelebb, az Újtelep-Körös utca „külső oldalán”, a másik a gáthoz közelebb, a Mangol felőli belső oldalon épülne ki.

Ez utóbbi több előnyt is magával vonna: kevesebb fakivágással járna, kevésbé zavarná az itt lakókat, mindemellett a kerékpárút része lehet a Mangol további komfortizálásának is.

– Piros vagy kék? – tette fel a kérdést Hodálik Pál, alpolgármester, a nyomvonalak színére utalva. A megjelentek döntő többsége végül az utóbbi, vagyis a belső nyomvonal mellett voksolt.

A tervekben meghagynák az átjárókat a kitaposott gyalog-és kerékpárutak mentén, valamint az utak kivilágításának lehetőségét is megvizsgálják.

A fórum másik témaköre a Petőfi utca rehabilitációja volt, amely hangos ellenvéleményeket váltott ki a megjelentek körében. Ennek alapját a megváltoztatásra kerülő forgalmi rend szolgáltatta, amelyre vonatkozóan öt változat készült el. Mindegyik terv kiindulópontja a Petőfi utca egyirányúsítása, amelyet több alternatív, kisebb forgalmi változás egészített ki.

Klimaj Attila útügyi referens az ötös számú terv mellett tette le a voksát, amely a Petőfi utca egyirányúsítását és a Kis utca forgalmi rendjének megváltoztatását tartalmazza. Ez utóbbi a Lehel utca felé lenne egyirányú, amelynek következtében az itt lakók és parkolók egyszerűbben tudnák elhagyni a területet. A terv a kerékpáros szembeközlekedést mindenhol megengedné, amely baleseti szempontok miatt is indokolt lenne.

Tusjak Tamás, a Szarvasi Polgárőr Egyesület elnöke ellenben a kétirányú Petőfi mellett érvelt, részben környezetvédelmi, takarékossági, részben pedig matematikai szempontok alapján. Ez utóbbit illetően szembeállította a Vízi Színház zsúfolt három hónapos időszakát a fennmaradó kilenccel, amely alapján kategorikusan ellenezte a változtatást.

Babák Mihály elismerte, a változás némi kényelmetlenséggel járna, cserébe azonban a jövőben a Vajda Péter utcához hasonló látvánnyal ajándékoznák meg a lakosságot.

A kérdést végül szavazásra bocsájtották. A jelenlévők minimális többséggel, 15-12 arányban nem támogatták a Petőfi utca egyirányúsítását.

A tervek hamarosan a lakosság számára is elérhetőek lesznek, az önkormányzat pedig jövőben további fórumokon ad lehetőséget a véleménynyilvánításra.

Vélemény, hozzászólás?

Közgyűlést tartottak a vajdás öregdiákok

Betörte egy üzlet kirakatának üvegét, büntető feljelentést is tettek ellene