in , ,

Négyszer varázsolták be a labdát a mezőhegyesiek a szarvasi hálóba

A 10. percben bekapott gól megtörte a Szarvasi FC lenületét a Mezőhegyesi SE elleni szombat délutáni mérkőzésen. A 17. percben Pécs Zoltán az öltözőbe küldte a utolsó emberként szabálytalankodó vendég Kovács Zoltánt, de úgy néz ki, a Mezőhegyesi SE is az a csapat, akit zavar a sok játékos a pályán. A kiállítás egyáltalán nem törte meg a vendégeket, ettől kezdve 12 ember helyett futottak. A mérkőzés folyamán még kétszer eladták ugyanazt a figurát, hogy a jobb szélen meglépett az ember, és elgurított Kiri Mihály mellett. A mezőnyben egyébként is turistáskodni szerető Kiri a második félidőben rájött ennek az ellenszerére. Olykor 40 méterre is kimerészkedett a kapuból, hogy kisegítse a védelmet. Sajnos a vendégek betaláltak negyedszer is, amivel szemben Moldván Krisztián 38. percben, ill. Zsíros Péter 66-ban szerzett gólja kevés volt.

A Szarvasi FC gólkülönbséggel továbbra is a tabella harmadik helyén áll, de megérkeztek a nyakára a szabadkígyósiak, ill. a füzesgyarmatiak, akik tizenhat góllal rondítottak bele az utolsó helyen álló békésiek egyébként sem fényes, jelenleg -91-es gólmérlegébe.

Szombaton a az utolsó előtti előtti Tótkomlóshoz látogatnak el a szarvasiak.

Szarvasi FC — Mezőhegyesi SE 2—4 (1—2)

Szarvasi FC: Kiri Mihály — Darida Norbert (65’ Stibán Richárd), Kukovecz Dániel, Szikora Milán, Filyó Tamás, Zima Dániel, Klimaj Zoltán, Medvegy György (55’ Gulyás Ádám), Moldván Krisztián, Zsiros Péter, Nagy Dávid

Kispad: Rétes Pál vezetőedző, Rohony Gábor technikai vezető, Pribelszki Pál gyúró

Rétes Pál: — Az első megpattanó labdából született gól után próbáltunk változtatni az addigi álmos játékunkon. Sajnálatos módon a kiállítás miatt egy veszélyes taktikát választva mentünk az eredmény után, de nem találtuk a kontrajáték ellenszerét. Megérdemelt vendégsiker.

Vélemény, hozzászólás?

Bakancsos túrára várunk a májusi pusztán

Túl az első vízválasztón: Nehéznek bizonyult a magyar érettségi