in , , ,

A szarvasi kajakosok nyerték a pontversenyt a 44. Simon Fialán

Pekár Tibor

Kicsit rendhagyó volt Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidő Sport Club hagyományos hazai rendezvénye, a 44. alkalommal lebonyolított Simon Fiala Tibor-emlékverseny. Noha azonos időben Szegeden folyt az ifjúsági és U23-as válogató, a 25 nevező egyesület idén is az egyik legnagyobb egyesületi rendezvényt biztosította a Huszár István vezette versenybíróságnak, egyvalaki azonban nagyon hiányzott. Sinka József, a házigazda klub húsvét előtt elhunyt elnöke már csak fentről követhette nyomon a kétnapos programot, személye és munkássága előtt tisztelegve főhajtással emlékeztek meg a résztvevők.

A megszokottak szerint a 10 km-es Simon Fiala-emlékfutam nyitotta az éppen 100 számból összeállított műsor, ami Boros Adrián révén tolnai sikerrel zárult. A folytatásban a hosszútávok kerültek terítékre, a nap zárásaként pedig a kétszázasok pezsgették a Sinka József Vízitelep előtti Holt-Körös szakaszának vizét.

Vasárnap a „klasszikus” ezres és ötszázas döntőket majd minden korosztályban előfutamok előzték meg a népes mezőnyök végett. Az összetett pontverseny élén tekintélyes fölénnyel végeztek a szarvasiak, megelőzve a Szolnoki Sportcentrum versenyzőit, valamint a KSI-Gyomaendrőd fiataljait.

Győztesek és megyei pontszerzők. Felnőtt férfi. K–1 10 km: Boros Adrián (Tolna), 5. Molnár Dániel (Békés), 6. Somogyi Róbert (Szarvas), 8. Csávás László (Békés). K–1 200 m: Németh Dávid (Vért SE), 2. Máté Tamás (Békés). K–2 200 m: Cserjés Károly, Németh Dávid (Vért SE), 3. Kiss Csaba, Szántó Milán (KSI). K–4 200 m: Nagy Viktor, Cserjés Károly, Németh Dávid, Molnár Bence (Vért SE), 2. Máté Tamás, Pomázi Márk, Juhász Bence, Bátori Gábor (Békés), 3. Gyarmati Balázs, Csőke Zsolt, Csőke Richárd, Hunya Péter (Körös Kajak). K–1 1000 m: Aranyosi Gábor (UKSC), 3. Molnár Dániel (Békés), 4. Kiss Csaba (KSI). K–2 1000 m: Aranyosi Gábor, Szabadi István (UKSC). K–1 500 m: Németh Dávid (Vért SE), 5. Bátori Gábor (Békés), 8. Máté Tamás (Békés), 9. Sós Gábor (Békés). K–2 500 m: Cserjés Károly, Németh Dávid (Vért SE), 6. Máté Tamás, Sós Gábor (Békés).

Ifjúsági férfi. K–1 1000 m: Balázs Máté (Szolnoki Sportcentrum). K–2 1000 m: Czinege József, Guláy Ádám (Szolnoki Sportcentrum). K–1 500 m: Deák Dénes (Szolnoki Sportcentrum). K–2 500 m: Deák Dénes, Balázs Máté (Szolnoki Sportcentrum), 5. Kalmár Gábor, Lengyel Norbert (KSI).

Serdülő fiú. K–2 4000 m, U15-U16: Bazsonyi Bálint, Puskás Patrik (Tolna). K–1 4000 m, U16: Konstantinovics Máté (Szarvas). K–1 4000 m, U15: Kós Benedek (Szarvas), Grivalszki Tamás (Szarvas), 4. Szántó Milán (KSI-Gyomaendrőd), 5. Tóth Arián (Szarvas), 6. Kis Zoltán (Békés), 9. Járó István (KSI). K–1 1000 m, U15: Szántó Milán (KSI), 3. Grivalszki Tamás (Szarvas), 7. Tóth Arián (Szarvas). K–1 1000 m, U16: Konstantinovics Máté (Szarvas). K–2 1000 m, U15: Kós Benedek, Grivalszki Tamás (Szarvas). K–2 1000 m, U16: Kristóf Benjamin, Orgovány Kevin (AVSE), 4. Konstantinovics Máté, Juhász Huba (Szarvas, SZTIHE), 7. Vincze Viktor, Tímár Krisztián (Körös Kajak). K–1 500 m, U16: Konstantinovics Máté (Szarvas). K–1 500 m, U15: Kós Benedek (Szarvas), 2. Szántó Milán (KSI), 5. Somogyi Róbert (Szarvas), 8. Tóth Arián (Szarvas), 9. Csávás László (Békés). K–2 500 m, U16: Papp Zoltán, Fekete Attila (Szolnoki Sportcentrum), 3. Konstantinovics Máté, Juhász Huba (Szarvas, SZTIHE), 8. Vincze Viktor, Megyeri Milán (Körös Kajak). K–2 500 m, U15: Kós Benedek, Grivalszki Tamás (Szarvas), 4. Somogyi Róbert, Tóth Arián (Szarvas), 6. Szekeres Zoltán, Ficzere Ferenc (Békésszentandrás).

Kölyök fiú. K–2 4000 m, U13-U14: Szlovák Balázs, Opauszky Márk (Szarvas), 4. Domokos Dániel, Csibor Péter (Békés), 6. Szekeres Zoltán, Ficzere Ferenc (Békésszentandrás). K–1 4000 m, U14: Pekár Tibor (Szarvas), 2. Révész Norbert (KSI), 4. Sárkány Tibor (Szarvas), 7. Perdi Zsombor (Békés), 9. Tímár Krisztián (Körös Kajak). K–1 4000 m, U13: Páli Zoltán (Szentendre), 4. Nyerges Áron (Szarvas), 7. Németh Áron (Szarvas). MK–1 4000 m, U13: Fodor Bence (KSI), 8. Fekete Patrik (Körös Kajak). C–1 4000 m, U13-U14: Ferenczi Lajos (Csongrád). K–1 1000 m, U14: Opauszky Márk (Szarvas), 2. Pekár Tibor (Szarvas), 3. Szlovák Balázs (Szarvas). C–1 1000 m, U13-U14: Ferenczi Lajos (Csongrád). K–2 1000 m, U14: Szlovák Balázs, Opauszky Márk (Szarvas), 2. Pekár Tibor, Nyerges Áron (Szarvas), 7. Szekeres Zoltán, Ficzere Ferenc (Békésszentandrás), 8. Sárkány Tibor, Czerjak Attila (Szarvas).

Gyermek fiú. MK–2 2000 m, U10-U12: Pekár Barna, Czerjak Ádám (Szarvas), 2. Gecsei Norbert, Rau Zsolt (KSI), 3. Fejér Henrik, Bohus Tamás (Békés), 4. Rigler Erik, Szigeti Béla Norbert (Békés), 7. Szűcs Benedek, Domján András (Szarvas). MK–1 2000 m, U12: Nagy Kristóf (KSI), 2. Pardi-Kiss László (Békés), 3. Molnár Előd (Szarvas), 4. Dékány Gergő (KSI), 5. Litauszky Áron (Szarvas), 7. Szilágyi Áron (Szarvas). MK–1 2000 m, U10: Bessenyei Domos (Szarvas), 4. Füzesséry Richárd (Békésszentandrás), 5. Szabó Kornél (Békésszentandrás). MK–1 2000 m, U11: Ozsgyáni Bence (EDF Démász), 2. Bakula Boldizsár (Szarvas), 4. Berta Bence (KSI), 5. Révész Álmos (KSI), 6. Gyetvai Máté (KSI), 9. Mester Nándor (Békés).

Szabadidős fiú. MK–1 500 m, U12, I. futam: Papp Dániel (Körös Kajak), 2. Varga Bence (Körös Kajak), 5. Varjú Zalán (Körös Kajak), 7. Monostori Péter (Szarvas), 8. Szalai Levente (Szarvas). II. futam: Kovács Zsombor (Szarvas), 2. Békési Bence (Körös Kajak), 3. Weigert Zsolt (Körös Kajak), 5. Dudás Zsolt (Körös Kajak). MK–1 500 m, U11: Gellai Balázs (Körös Kajak), 2. Styevák Attila (Szarvas), 4. Bajics Olivér (Körös Kajak), 5. Bogdán Barnabás (Szarvas), 7. Mahovics Gergő (Körös Kajak). MK–1 500 m, U10: Pribelszki Zoltán (Szarvas), 2. Hermeczi Richárd (Körös Kajak), 3. Molnár Bence (Szarvas), 6. Koncz Boldizsár (Szarvas), 7. Medve Gergő (Körös Kajak), 8. Kun Csanád (Körös Kajak). MK–1 500 m, U9, I. futam: Gellai Gergő (Körös Kajak), 2. Gyetvai Csongor (KSI), 4. Somogyi Máté (Szarvas), 5. Oláh Zsombor (KSI), 6. Madács Ákos (Szarvas). II. futam: Lehoczky Levente (KSI), 2. Márton Viktor (Békés), 3. Kiss Ákos (Szarvas), 4. Kun Zsombor (Körös Kajak), 5. Hinel Attila (Körös Kajak) és Strausz Balázs (KSI), 7. Barna Gergő (KSI), 8. Konyecsni Milán (KSI).

Masters férfi. K–1 500 m: Papp István (Békés), 2. Barcsik Gábor (Békésszentandrás), 4. Csényi István (Körös Kajak). K–2 500 m: Barcsik Gábor, Papp István (Békésszentandrás, Békés), 2. Csényi István, Giricz László (Körös Kajak).

Felnőtt női. K–1 200 m: Végh Bianka (SZTIHE), 3. Petrovic Maja (Békésszentandrás), 4. Lövei Fanni (Körös Kajak). K–2 200 m: Lövei Fanni, Lövei Kitti (Körös Kajak), 2. Petrovic Maja, Csontos Andrea (Békésszentandrás), 3. Pomázi Rebeka, Dihen Adrienn (Békés). K–1 1000 m: Giczy Zsófia (UKSC), 2. Lövei Fanni (Körös Kajak). K–1 500 m: Giczy Zsófia (UKSC), 2. Lövei Fanni (Körös Kajak).

Ifjúsági női. K–1 1000 m: Petrovic Maja (Békésszentandrás), 2. Szekeres Tünde (Békésszentandrás), 3. Csontos Andrea (Békésszentandrás). K–2 1000 m: Csontos Andrea, Petrovic Maja (Békésszentandrás), 2. Pomázi Rebeka, Dihen Adrienn (Békés). K–1 500 m: Petrovic Maja (Békésszentandrás), 2. Szekeres Tünde (Békésszentandrás), 3. Csontos Andrea (Békésszentandrás), 4. Dombvári Rebeka (Szarvas), 5. Pomázi Rebeka (Békés), 7. Dihen Adrienn (Békés), 8. Oláh Evelin (KSI). K–2 500 m: Horváth Csenge, Rohony Noémi (Göd, Szarvas), 2. Csontos Andrea, Petrovic Maja (Békésszentandrás), 4. Pomázi Rebeka, Dihen Adrienn (Békés).

Serdülő leány. K–2 4000 m, U15-U16: Körözsi Tímea, Lipcsei Petra (Békés), 2. Urbancsok Anett, Nagy Katalin (Szarvas), 4. Dávid Tímea, Dékány Vanda (KSI). K–1 4000 m, U15-U16: Rohony Noémi (Szarvas). K–1 1000 m, U16: Rohony Noémi (Szarvas), 2. Lipcsei Petra (Békés). K–1 1000 m, U15: Vasi Nóra (Vért SE), 2. Kalmár Lilla (KSI), 3. Urbancsok Anett (Szarvas). K–2 1000 m, U16: Horváth Csenge, Rohony Noémi (Göd, Szarvas), 2. Körözsi Tímea, Lipcsei Petra (Békés). K–2 1000 m, U15: Nagy Ágnes, Menyhárt Rita (SZTIHE), 3. Urbancsok Anett, Nagy Katalin (Szarvas), 4. Dávid Tímea, Dékány Vanda (KSI). K–1 500 m, U16: Rohony Noémi (Szarvas), 2. Körözsi Tímea (Békés). K–1 500 m, U15: Vasi Nóra (Vért SE), 5. Urbancsok Anett (Szarvas). K–2 500 m, U15: Nagy Ágnes, Menyhárt Rita (SZTIHE), 3. Urbancsok Anett, Nagy Katalin (Szarvas), 5. Dávid Tímea, Dékány Vanda (KSI).

Kölyök leány. K–2 4000 m, U13-U14: Nagy Ágnes, Menyhárt Rita (SZTIHE), 2. Lehoczky Renáta, Bontovics Petra (Szarvas), 5. Kálmán Katalin, Madarász Karola (Békés). K–1 4000 m, U13: Lődi Adrienn (Szolnoki Sportcentrum), 4. Pribelszki Boglárka (Szarvas). K–1 4000 m, U14: Kalmár Lilla (KSI), 2. Kis Bernadett (Békés), 4. Rau Mariann (KSI), 5. Putnoki Tímea (KSI), 7. Antal Eszter (Békés). MK–1 4000 m, U13: Pelikán Nóra (Vért SE), 4. Hajkó Kata (Békés), 5. Tóth Evelin (Békés), 6. Bondor Bíborka (Békésszentandrás), 7. Kalmár Vanda (Békésszentandrás). K–1 1000 m, U14: Menyhárt Rita (SZTIHE), 3. Kalmár Lilla (KSI), 4. Lehoczky Renáta (Szarvas), 5. Bontovics Petra (Szarvas), 8. Rau Mariann (KSI). K–2 1000 m, U14: Lehoczky Renáta, Bontovics Petra (Szarvas), 2. Kálmán Katalin, Madarász Karola (Békés), 3. Rau Mariann, Putnoki Tímea (KSI)., 6. Hajkó Katalin, Kis Bernadett (Békés).

Gyermek leány. MK–1 2000 m, U12: Szabó Zsófia (Tolna), 5. Czinkóczki Dzsenifer (Szarvas). MK–2 2000 m, U10-U11: Wágner Anna, Sági Aliz (KSI). MK–1 2000 m, U10-U11: Fodor Napsugár (KSI).

Szabadidős leány. MK–1 500 m, U13: Juhász Erika (KSI), 2. Jessie O’Shannassy (Szarvas), 3. Gergely Zoé (KSI). MK–1 500 m, U12: Forgó Judit Lilla (Kis-Tisza), 2. Tóth Sára (KSI). MK–1 500 m, U11: Schlága Dorina (Vért SE), 3. Kohut Gyöngyi (Szarvas), 4. Bereczki Barbara (Körös Kajak), 6. Ilyés Inez (KSI). MK–1 500 m, U10: Lengyel Dorottya (KSI), 2. Szilágyi Anica (Szarvas), 3. Monostori Panna (Szarvas), 6. Jenei Jázmin (KSI). MK–1 500 m, U9: Molnár Dóra (Lehetőség ASE), 2. Urbancsok Panna (Szarvas).

A pontverseny végeredménye: 1. Szarvas 471,5 pont, 2. Szolnoki Sportcentrum 325, 3. KSI SE-Gyomaendrőd 265,5, … 6. Békés 180, 7. Körös Kajak Gyomaendrőd 147, … 10. Békésszentandrás 110.

Vélemény, hozzászólás?

A Fidesz alternatívája kíván lenni az LMP 2018-ig

Török Ildikó estje a víz felett