in , , ,

A Fejedelem Szarvason

Vasárnap este három-négyszáz ember volt mindössze kíváncsi az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. és az Egri Gárdonyi Géza Színház közös produkciójára. Moravetz Levente – Balásy Szabolcs – Horvát Krisztián által jegyezett: „A Fejedelem” című szuperprodukcióra.

Az előadásra azért használtam a szuperprodukció szót, mert jól megírt rock musicalt láttunk, kellemes zenével, jó dalszövegekkel, nagyon nagy formátumú énekhangokkal, nagyon szép, elegáns, ízléses, igényes jelmezekben, nagyon praktikus díszlettel, sok szereplővel és hat pár táncossal. Valamint nagyon nagy lelkesedéssel. Érezhetően fontos volt a szereplőknek az előadás.

A darab II. Rákóczi Ferencről szólt, aki Magyarország szabadságharcának egyik mérföldköve volt. „Cum deo, pro pátria, et libertate” hangzott a dalban és lengett a zászlón a szöveg. „Istennel a hazáért és a szabadságért” volt a jelmondata II. Rákóczi Ferencnek. A történet II. Rákóczi Ferenc életének azt a szakaszát mutatta be, amelyben a Hegyaljai felkeléstől – 1697. július 1-jétől, az országból való távozása (1711.) közötti szakaszban történik.
A történet mozaikszerű kockákból áll össze. Hol a bécsi udvart látjuk, ahol kártyázás közben döntenek a magyar nép sorsáról, hol Rákóczi Ferenc ébredését, majd következetes döntéseit látjuk rövid jelenetekben.

II. Rákóczi Ferencet Kelemen Csaba játszotta, énekelte. Kelemen Csaba megjelenése, hangja nagyon, nagyon jó volt. Tisztán, érthetően énekelt, játékával tiszteletet ébresztett II. Rákóczi Ferenccel szemben. Bercsényi Miklós alakját Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművész énekelte tisztán, szenvedélyesen. Egy szereplőt még kiemelek a Prófétát játszó Vókó Jánost, akinek hangja tiszta, érthető, méltóságteljes.

Minden szereplőről elmondható, hogy nagyon szép beszéddel és magas fokú énektechnikával játszották szerepüket. Dévényi Ildikó (M. hercegnő), Herczeg Flóra (Cinka Panna), Rácz János (Emil), Blaskó Balázs (George), Beleznay Endre (Érsek) és a többi szereplő is hozzátette minden tudását, a sikeres előadásért.

Az előadás végén a közönség felállva, vastapssal köszönte meg az előadást.

A nagyon praktikus és szép díszlet Bényei Miklós, a gyönyörű jelmezeket Molnár Gabriella álmodta és valósította meg. Koreográfus Halmi Zoltán.

A darab producere Kelemen Csaba, rendező-producere Moravetz Levente volt.

A fotókat készítette: Babák Bence

Vélemény, hozzászólás?

28 év után ültek össze, ezüsttel térhettek haza

„Zsebpénzt” gyűjtöttek a világbajnokságra