in , ,

Homonnai Luca: Valószínűleg az volt a siker kulcsa, hogy elhittük, meg tudjuk csinálni

Douchev-Janics Natasa és Homonnai Luca

Kárász Anna az 500 méteren aratott pénteki diadal után szombaton, 200 méteren is legyőzte Kozák Danutát a kajak egyesek versenyében a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon.

A szegedi versenyző sikere azt jelenti, hogy ebben a számban úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a vb-indulás jogáért, miután a június eleji első fordulóban Kozák győzött. Ahogy akkor, most is Douchev-Janics Natasa lett a harmadik.

“A tegnapi 500-as győzelem után próbáltam lazítani egy kicsit a barátaimmal, s most nem voltam már annyira feszült, mint a pénteki verseny előtt. Talán ennek is köszönhető ez a siker” – nyilatkozott a 23 éves Kárász.

A szombati versenynap délelőttjén további öt 200-as, valamint két 1000 méteres döntőt rendeztek.

A rövidebb távon a kenus Takács Kincső és Hajdu Jonatán egyesben, a kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter duó és a kenus Lantos Ádám, Nagy Péter kettős pedig párosban ismételte meg az első fordulóban aratott győzelmét, ezzel bebiztosította vb-indulását. Női K-2-ben Douchev-Janics és új társa, a mindössze 18 éves Homonnai Luca magabiztos sikerét láthatták a nézők, a második helyen Kárász és Fazekas-Zur Krisztina ugyancsak frissen alakult duója végzett. Kárász az első válogatón még világbajnok társával, Vad Nitettával indult és nyert, de azóta szétváltak útjaik.

“Valószínűleg az volt a siker kulcsa, hogy elhittük, meg tudjuk csinálni” – mondta Homonnai Luca, aki hat hete készül együtt háromszoros olimpiai bajnok társával, a tavalyi gerincműtéte után idén visszatért Douchev-Janiccsal. Hogy mennyire egymásra hangolódtak, azt az is jól mutatja, hogy hasonlóan extrém hajviselettel álltak rajthoz a versenyen: Janics rózsaszín-szőke, Homonnai pedig zöld frizurájával tűnt ki a mezőnyből.

Egy kilométeren férfi K-1-ben Kucsera Gábor nyert (az első válogatón győztes Tóth Dávid nem indult, mert ő a négyesben jut majd szerephez a vb-n), míg férfi C-1-ben Kiss Tamás ért elsőként a célba. Utóbbi számban a szegediek olimpiai és világbajnoka, Vajda Attila az első forduló után már védettséget kapott, ezúttal nem is indult.

A milánói, olimpiai kvalifikációs vb-re augusztus 20. és 23. között kerül sor. Storcz Botond vezetőedző a mostani, vasárnapig tartó viadal után állítja össze a csapatot.

Kajak-kenu vb-válogató – Kárász 200-on is legyőzte Kozákot
Szolnok, 2015. július 18., szombat (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Egy befutott, egy újonc a Szeparéban

Vastapssal nyitott a CervinusFest