in , , ,

Az első összpróba után a Lili bárónő

Összeálltak az apró fogaskerekek – érzékeltette Varga Viktor az első összpróba jelentőségét. A rendező szeptember 8-án először látta az elsőtől az utolsó jelenetig a Cervinus Teátrum legújabb darabját. A Lili bárónő jeleneteit ugyanis eddig egyénileg vagy kisebb csoportokban próbálták, a napokban azonban felgördült a képzeletbeli függöny.

– Ez olyan, mint az autó gyártási folyamata. Az autó most indult be, kicsit zörög, kopog, néha pedig már egészen fényes a hangja. Olykor az is megfordult a fejemben hogy mit próbáltunk eddig ezen a jeleneten. Összességében nagyon pozitív benyomásom alakult ki, a hibák kiküszöbölésére pedig van még egy hónapunk – értékelte a látottakat a rendező.

A próbán a zenei vezető, Derzsi György is jelen volt, aki a színészek játéka alapján eldöntötte, hogy mely dal és milyen formában kerül felhasználásra. A délután a betétdalok gyakorlásával és újrahangszerelésével telt, hogy az esti próbán már mindenki komplexitásában ismerhesse meg operettet.

A rendező elmondása szerint egy izgalmas, friss, új szemléletű szereposztást láthat majd a szarvasi közönség, köztük a főszerepet játszó Erdélyi Tímeával.

– Nagyon szeretem az ilyen próbákat, mert leszűrjük az első tanúságokat, és ennek fényében tudunk továbblépni. Kiderült, hogy melyek azok a jelenetek, ahol már nagyon jól megtalálom a figurát, és mik azok, amit ugyan csinálok, de magamban már azt gondolom, hogy Tímea, bizony ezzel még dolgoznod kell – mondja meglehetősen önkritikusan.

Fontosnak tartja, hogy a darab 21. századivá váljon, de szerinte mindezt nem tornacipőben, rágógumival és modern szóhasználattal lehet elérni. A hagyományos operettjátszás fő elemeit megőrizve a karaktereket kell élővé tenni, a „színházi panoptikumot” valóságos érzésekkel kell felruházni. Ez lehet a kulcs a fiatalabb generáció megnyerésére is.

– Én nagyon tisztelem és szeretem az operettet, és úgy gondolom, hogy ha valaki jegyet vált erre a műfajra, akkor kapja meg azt, amit vár. Természetesen vannak saját gondolataim és szemléletem amellett, hogy betartom az operett klasszikus hagyományait. Célom, hogy egy teljes filmmel felérő mű kerüljön a színpadra – vallott a körvonalazódó előadás filozófiájáról Varga Viktor.

A színészeket kereken egy hónap választja el a premiertől. Október 9-én és 10-én a most még gombostűvel összefércelt ruhákból jelmezek, a megkezdett zenei alapokból slágerek válnak, a közönség pedig megismerheti Lili bárónő szerelmes, sok humorral átszőtt történetét.

Vélemény, hozzászólás?

Mesterházy: Az MSZP a józanság pártja akar lenni

Fókuszban a képviselők: Gombár Györgyné