in ,

Folytatódik az Írók klubja

Pallag Zoltán és Bődi Etelka

A nyári szünet után – szombaton este – újraindult az Írók klubja sorozat a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében, Várnai Réka szervezésében. A fővendéget, Pallag Zoltán fiatal költőt köszöntötte Bődi Etelka, az este moderátora. A harminchét éves költő első verseskötete 2014-ben jelent meg Noir címmel, a JAK-füzetek sorozatában. (József Attika Kör). Költeményeit a versesköteten kívül hol is lehetne máshol olvasni, mint a világhálón. Bődi Etelka nagyon közvetlen, baráti csevejt folytatott a költővel. A beszélgetés során szó volt nem könnyű, önpusztításoktól sem mentes életéről, amelyből a kivezető út az írás volt. Verseinek felolvasásával zárult az első rész. Az este hátralévő részében Harencsár László egy novellát, Vas Máté pedig egy versét olvasta fel. A beszélgetés előtt és után baráti eszmecserére volt lehetőség egymással és az alkotókkal, amivel élt is a közönség. Várnai Réka a következő klubestet október 30-ára szervezte a Múzeum dísztermébe. Jöjjenek el minél többen, ha verset is írnak, hozzák el és olvassák fel!

Pallag Zoltán: NOIR

Magányos férfi leszek egy bárban,
aki ismerős neked valahonnan.
Mindent leír, amit elmondasz neki,
mindig ott kávézik a sarokban,
beesett szemei lesznek, s titkai.

Vélemény, hozzászólás?

Ötven százalékos béremelést indítványoz az MSZP

Partiumi kiránduláson a Vajdás diákok