in ,

Az önkormányzatiságot ünnepelte Csabacsűd

Frankó János és Molnár József

Pontosan 25 éve, 1990. szeptember 30-án mentek végbe az első demokratikus önkormányzati választások. A község közéletében ez idő alatt szerepet vállaló települési vezetők, jegyzők és önkormányzati képviselők közösen idézték fel az eltelt évtizedeket. Az ülésterem asztalán három gyertya emlékeztetett azokra, akik már nem lehetnek közöttük: Dr. Hegedűs Frigyesre, Hajkó Andrásnéra és Gombár Istvánra.

Molnár József polgármester felidézte az önállósodást követő legfontosabb állomásokat, így az első testületi ülést, ami 1925. március 18-án, Szarvason történt. Ezen helyettes bírót és jegyzőt választottak, novemberben pedig megalakult a választott képviselő testület is, ifj. Janurik Pál bírói, Demcsák János jegyzői vezetésével. A képviselő-testületet 20 fő alkotta, akinek a fele a legnagyobb adófizetők jogán, másik fele választás útján került be.

Sorra vette a negyedszázad alatt végbement legfőbb fejlesztéseket is, amelyek testületi akarat révén, csak együtt gondolkodva születhettek meg. Az egykori moziból tantermet és öltözőket alakítottak ki, utak épültek, több útszakaszra szilárd burkolat került, létrejött a bentlakásos szociális otthon és csatlakozott a település a regionális ivóvízvezetékhez is.

A községnek több természeti csapással is meg kellett küzdenie: 1999-ben belvíz, 2004-ben vihar pusztított, melyeket követően belvízelvezető csatorna és árkok épültek, és új burkolatok kerültek kialakításra.

2001-ben felavatták a település címerállatát, a túzokkakast.  Bővítették a szociális otthont és új óvodaépületet alakítottak ki. A település újratelepítésének 80. évfordulója alkalmából újult meg a könyvtár, a kisiskola és községháza épülete, és átadták az október 23-a teret.

A szennyvíztelep építése 2009-ben kezdődött meg, az elmúlt évek legnagyobb kihívását pedig a szennyvízhálózat megvalósítása jelentette.

– Egy nagyon hosszú folyamat eredményeképp jutottunk el eddig, de azt mondhatjuk, hogy a település több mint 45%-a csatornázott, 60%-a pedig szilárd útburkolattal van ellátva – vonta le a konklúziót a település első embere.

A jövő terveiről szólva kiemelte a többi utca szilárd burkolattal való ellátását, az intézmények felújítását és a szennyvízhálózat bővítését.

Az ünnepségen leleplezték az első testület névsorát tartalmazó emléktáblát, és aktualizálták az elmúlt 25 év képviselőinek nevét tartalmazó táblát is. Valamennyiük munkájáért emléklappal mondtak köszönetet, aminek Frankó János korábbi polgármester szóban adott nyomatékot.

A nosztalgiázás baráti beszélgetés formájában folytatódott, amit pezsgős koccintás és ünnepi megvendégelés kísért.

Vélemény, hozzászólás?

Mesés kalandok a múzeumban

Dósa Zsuzsa: Mi neveljük a közönségünket