in ,

Schäffer Erzsébet: Minden rajtunk múlik

Schäffer Erzsébet

Az orvosság: lelki kigombolkozás. Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró szerint egy olyan világban élünk, amit a bezárkózás, a görcsösség jellemez. A kudarcokat gyakran tragédiaként éljük meg, nem merünk kérni, és segítséget elfogadni. A Nők Lapja állandó munkatársa az Országos Könyvtári Napok szarvasi rendezvényét nyitotta meg, mint kiderült, közkívánatra.

Baginé Tóth Erika könyvtárvezető megnyitójában kiemelte, az idei év különleges, mivel 60 éve tevékenykedik az intézmény az olvasókért. Elárulta, az előeste vendégére sem véletlenül esett a választás, mivel mind a szarvasiaknak, mind a könyvtárosoknak az egyik kedvence.

– A bizalom nagyon fontos. Meg kell bíznunk a másik emberben, a buszvezetőben, a tanárban, ahova elküldöm a gyermekemet, különben tényleg nem érdemes felkelni – adott nyomatékot a témának bevezetőjében az előadó.

Ennek alátámasztására számos történetet sorakoztatott fel, kezdve a Tisza-tó partján élő Lajostól, aki miután elkötötték a ladikját, a tolvajhoz nem hívta a rendőröket, hanem megivott vele egy fröccsöt. A hétköznapi hősök sorát bővítette az a ruhatáros néni is, aki az előadás ideje alatt szótlanul felvarrta a kabátjuk akasztóját és lötyögő gombokat vagy a 60-as busznak a sofőrje, aki humorával és figyelmességével mindig egy kis örömet csempészett a szürke utazásokba.

A mérleg serpenyőjének másik oldaláról sem feledkezett meg, bár állítja, ez nem tántorította el álláspontjától. Mindössze ugyanis egyszer fordult elő, hogy kisebb összeggel átverték. Véleménye szerint azonban nem büntethet 99 embert mindössze azért az egyért, akitől rossz tapasztalatokat szerzett.

– Ha az ember az üzletbe mosolyogva megy be, akkor általában azt kapja vissza. Hiszem, hogy ki lehet csikarni egy begombolkozott emberből is elfogadó magatartást vagy akár egy mosolyt. Minden rajtunk múlik. Ezért nehéz – mondja őszinte meggyőződéssel.

Azt is elismeri, hogy sok oka van az embereknek a bizalmatlanságra. Pajzsokkal bástyázzuk körül magunkat, amiktől nem vagyunk hajlandóak megválni. De ezzel együtt eltávolodunk az élet adta lehetőségektől és azoktól az örömforrásoktól, amik megszépítik a hétköznapokat.

Schäffer Erzsébet szerint a figyelem, az elcsöndesedés és az előítélet nélküliség vezethet oda, hogy megtanuljunk „kigombolkozni”.

– Érdemes a gyerekeket figyelni, hogy milyen könnyedén odaadják magukat a jelennek. Róluk lehet példát venni. Meg kell tanulni empatikusnak lenni, és nem szabad megsértődni. Merjünk kérni, és ne haragudjunk vagy bosszankodjunk, mert ezek olyan luxus dolgok, amiket nem engedhetünk meg magunknak. Ha mindezt sikerül elérni, az már egy főnyeremény – tárta fel élettapasztalatait a filigrán, közvetlen előadó, aki „kigombolkozásból” jelesre vizsgázott.

Vélemény, hozzászólás?

Ismerd meg Budapestet!

Sikkasztás miatt körözött elfogása Szarvason