in , ,

Kaleidoscope Skies: Somogyi György tárlatán jártunk

– Aki önmagát nem tartja fontosnak, hamarosan belepusztul – kezdte Gáspár Balázs Somogyi György Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitóját szombaton délután, a Tessedik Sámuel Múzeumban. Ez már az ötödik tárlat szervezésében, aminek során nem Szarvason tevékenykedő, vagy szarvasi kötődésű művészek képeit akasztják a múzeum dísztermének a falaira.

Az 1946-os, karcagi születésű Somogyi György szülei a Csepel Autógyárban találtak munkát, így ő már Szigetszentmiklóson nevelkedett. Édesapja már gyerekkorában elvitte a gyár képzőművészeti szakkörébe, ahol megismerkedett atyai jóbarátjával, felfedezőjével, tanárával, Kocsis Lászlóval, aki választott mestere és példaképe lett. Kocsis László befejezetlen életműve irányította saját művészetére a figyelmet, amiről Hann Ferenc művészettörténész a következőképpen ír: “Először az összegyűjtött fűszálakból megépíti a kompozíciót. Erről fotót készít, majd a festés folyamán ezt a látványt, motívumcsírát rendezi át, teszi egyre bonyolultabbá. Nagyon fontos tudnunk, hogy a kész mű, mely már a tiszta absztrakcióhoz közelít, mindig konkrét valóságélményre támaszkodik”.

– Meg kell állapítani hogy jelen pillanatban Szigetszentmiklósnak és térségének két kiemelkedő festőművésze van, Somogyi György és Puha Ferenc – mondta Gáspár Balázs, aki alig egy éve rendez kiállításokat a Tessedik Sámuel Múzeumba. A sorozatnak első kiállítója volt az említett Puha Ferenc, aki szintén eljött barátja tárlatára.

Több kép egy kaleidoszkóp képének, esetleg egy hatalmasra nagyított szivárványhártya, vagy egy távoli bolygó intelligens lakói által saját ízlésükre felhőkkel festett égbolt négyszög alakú metszetét juttatják az ember eszébe. Aprólékos kidolgozásukkal, ismétlődő motívumaikkal, élénk, élettel teli színeikkel kellemes kikapcsolódást biztosítanak a szemnek ebben a monokróm, esős őszi időben.

A kiállítás november közepéig látható a Tessedik Sámuel Múzeum emeleti dísztermében. A tárlat mellé, ill. ősz ellen ajánljuk Jam & Spoon Plavkával megtámogatott Kaleidoscope Skies című dalát.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvasi edzővel menetel a magyar karate-válogatott a 2020-as olimpia felé

Fókuszban a képviselők: Hodálik Pál