in ,

Három évszázad emlékére

A Békés Megyei Önkormányzat, mint a megyei szintű választott testület méltóképpen kíván megemlékezni a politikai közigazgatás újraszervezésének 300. évfordulójáról, ezért rendezvénysorozatot indít, amely több eseményből áll.

A programsorozat legfontosabb rendezvénye egy ünnepi testületi ülés, amelyet a Békés Megyei Önkormányzat a Békés Megyei Kormányhivatallal közösen szervez november 20-án. Ezt megelőzően azonban még két esemény zajlik, az egyik Békéscsabán: a 300. évforduló tiszteletére a megyeháza falán emléktáblát avatnak a megjelentek, a táblát a három történelmi egyház képviselője is megáldja. Ezután a Munkácsy Mihály Múzeum tárlatának megnyitójára kerül sor. A Szent Koronába visszakebeleztetett Békés megye török utáni helyreállításának háromszázadik évfordulója alkalmából összeállított tárlatot Mucsi András, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Társadalmi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke nyitja meg a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ előterében.

Az ünnepi közgyűlés 14 órakor kezdődik Békésen, hiszen 1715-ben itt szerveződött újra Békés megye. A rendezvényen ünnepi beszédet mond prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Szolgálati Egyetem rektora, valamint Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke itt adja át első alkalommal a Polgárokért elismerést.

A 300. évforduló tiszteletére Téli utazás címmel barokk zenei koncertet ad a Budapest Saxofon Quartet, a Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát és Horváth Marcell alkotta zenekar kiegészül Bányai Júlia énekessel és Kanyó Dáviddal, aki fuvolán játszik. Az ingyenes program november 30-án 19 órakor kezdődik a Békéscsabai Evangélikus Kistemplomban.

A megyei önkormányzat nem csak azokhoz kíván szólni, akik egyébként is jól ismerik ezt a korszakot, a megye történelmét, a gyerekeket is megcélozza programokkal, így ösztönözve őket a megye történelmének megismerésére.

A Békés Megyei Önkormányzat a Munkácsy Mihály Múzeummal karöltve rajzpályázatot hirdetett a 300. évforduló kapcsán óvodás és alsó tagozatos általános iskolás gyerekek számára. A verseny témája Békés megye, az otthonunk, épített és természeti környezetünk, mindaz, ami kifejezi, miért szeretünk itt élni. A pályázaton valamennyi óvodás és alsó tagozatos kisgyermek részt vehet egy-egy pályaművel, a feltétel az, hogy az alkotások mérete kizárólag A/4-es vagy A/3-as lehet. Bármilyen technika alkalmazható, színes ceruza, grafit, zsírkréta, tus, tempera, vízfesték, lino, olaj, diópác. A pályaműveket legkésőbb 2015. november 20-ig kell megküldeni a Békés Megyei Önkormányzathoz, az eredményhirdetés november 27-én lesz.

A Békéscsabai Jókai Színház és a megyei önkormányzat versmondó versenyre invitálja a fiatalokat. A Békés megyei vagy a megye bármely településén tanuló fiatalok két korcsoportban vetélkedhetnek: az általános iskolák felső tagozatosai, illetve a középiskolák diákjai jelentkezhetnek. Egy megkötés van csupán, kizárólag Békés megyei vagy a megyéhez kötődő írók műveiből választhatnak verset.

A Békés Megyei Önkormányzat és a Békés Megyei Könyvtár Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója alkalmából műveltségi vetélkedőt szervez. A versenyen három fős csapatok vesznek részt két fordulóban. Az első fordulóban online kérdőívet töltöttek ki, a továbbjutó 10 csapat szóban méri össze tudását. A cél az, hogy Békés megye történetét széles körben megismertessük a fiatalabb korosztállyal.

Vélemény, hozzászólás?

Vajdások, keringőre fel!

Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosítók