in ,

Adventi kézműveskedés a roma közösségi házban

Még az adventi időszak kezdetén játszóházat rendezett Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata a Nagycsaládosok Egyesületével közösen. Gombárné Hajni és Nagy Nikolett a két szervezet eme közös kezdeményezésével nem csak az ünnepet szerették volna egy kicsit becsalni a mindennapi életbe, hanem egy olyan közös programot, hasznos ídőtöltést is tartani, amin együtt tudnak tevékenykedni a gyerekek és a szülők is.

– 30-40 főt vártunk. Nagyon örülünk, hogy ennyien eljöttek. Szeretnénk ha ez minden évben megvalósulna, Tavasszal is volt egy húsvéti játszóházunk, aminek nagyon jó volt a visszhangja. Ezért is szerveztük meg ezt az adventi játszóházat is – mondta Nagy Nikolett roma nemzetiségi képviselő.

Azóta lezajlott a Mikulás-napi ünnepségük is, amikor ellátogat a Mikulás a közösségi házban, amire műsorral készülünk. A gyerekek verseltek és énekeltek, ill. a tervek szerint az ősz folyamán megalakult táncház is fellépett volna a Mikulás-napi ünnepségen.

– Szeretnénk életet lehelni ebbe a közösségi házba, hogy újra kihasználják az emberek és újra eljárjanak ide. Közösségi ház a neve, ennek megfelelően azt szeretnénk, hogy olyan közösség jöjjön létre, ami összetartó, ami segíti egymás munkáját és a szürke hétköznapokat egy kicsit színesebbé teszi – mondta Nagy Nikolett képviselő.

Vélemény, hozzászólás?

Varga László, Hévizi Róbert és Gazsó János

Sportpálya karácsonyra

Földesi Zoltán

Évbúcsúztató sajtótájékoztatón értékelt Földesi Zoltán