in ,

Rekordszámú tartós élelmiszert gyűjtött a Máltai Szeretetszolgálat

Megnyíltak a szívek karácsony előtt a rászorulók irányába. Az előző évek gyűjtését idén több mint 300 kg-mal haladta meg a Máltai Szeretetszolgálat szarvasi csoportja. A karitatív ügyet 19 éve karolta fel a szervezet, a SPAR üzletlánccal összefogva várja a felajánlásokat.

– Az emberek mostanra talán felismerték, hogy kinek juttattjuk el az adományokat. Idén az országos médiumok is többet foglalkoztak az akcióval, ezért nagyobb figyelem irányult ránk – magyarázza a megszaporodott mennyiséget Körmendi Erzsébet, a helyi csoport vezetője.

A gyűjtés december 16-21-e között zajlott, szarvasi önkéntesek bevonásával. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói közül öten vállalták, hogy a bolt bejáratánál megszólítják a vásárolókat, és segítségnyújtásra kérik őket. A szeretetszolgálat részéről heten váltották egymást, ill. idén két közfoglalkoztatott is folyamatosan jelen volt a pénztár mögött felállított standnál.

– Akadt olyan vásárló is, aki csak egy kiló lisztet tett be a kosárba, de láttam, hogy egy tésztát is vett. Azt azonban már nem tudta kifizetni – meséli Nagyné Fabó Ildikó önkéntes. Ma már nem olyan sok adomány gyűlt össze, de van, akiknek ez is sokat jelent. Szerintem ugyanis ebből legalább két családnak tudunk egy nagyobb csomagot összeállítani.

Ottjártunkkor már valóban csak alig néhányan álltak meg a pultnál, a legtöbben már az ünnepi készülődés hevében robogtak tovább. A szedelőzködés előtti utolsó percekben azonban még egy kiló liszt és egy konzerv landolt a gyűjtőkosárban, egy ismerős arc jóvoltából.

– Legalább annyira jó adni, mint kapni – mondja Tóth Mihály, aki tiszteletbeli önkéntesnek vallja magát. Igyekszem segíteni, pl. fuvarokkal, kisebb adománnyal, vagy ha úgy adódik, egy finom babgulyás elkészítésével. A kecskeméti régióközpontba érkezett fejajánlásokat mindig ingyen hozom el Szarvasra.

Körmendi Erzsébet azt mondja, kortól, nemtől és anyagi helyzettől függetlenül segítettek idén a helyiek. Gyakran a gyerekek is hoztak egy cukorkát vagy egy kisebb csomagot, amit őszinte mosollyal kísérve nyújtottak át.

Az eddig összegyűlt adományból eddig 74 idős, egyedülállót és nagycsaládost örvendeztettek meg, az ünnepekig pedig még felkeresik mindazokat, akikhez a Jézuska nem kopogtat gazdag ajándékcsomagokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Földesi Zoltán

Évbúcsúztató sajtótájékoztatón értékelt Földesi Zoltán

Szarvasi nagycsaládhoz érkezett a karácsonyi segítség