in , ,

Szarvasi siker az egri IX. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjén

Nemcsényi Aliz és Oláh Márkó
Nemcsényi Aliz és Oláh Márkó

A százhalombattai, nyíregyházi és szarvasi területi elődöntők után az elmúlt hétvégén rendezték meg Egerben az országos döntőt. A területi válogatókon összesen 116 produkciót láthatott a neves szakemberekből álló zsűri. Szarvason volt a legnépesebb a mezőny 49 versenyszámmal, ahol a szarvasiak közül négyen mutatták meg tudásukat: Nyemcsok Dorka, Nemcsényi Aliz, Fabó Norbert és Oláh Márkó.

Az egri döntőbe 64 versenyszám jutott tovább, ahol a zsűrinek az volt a feladata, hogy szólótáncos címekkel, különdíjakkal ismerje el a legjobbak tudását.

Örömünkre a szarvasiak közül Nemcsényi Aliz és Oláh Márkó nem csak jelen volt ezen a rangos néptáncos eseményen, hanem mindketten címet kaptak: Nemcsényi Alíz gyöngygalléros, Oláh Márkó pedig ezüstpitykés táncos címmel érkezhetett haza. A teljes országos mezőnyből mindössze 9 leány és 22 fiú mondhatja el ezt magáról.

A két fiatal a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola tanulója. Tanáraik: Bakró Erzsébet és Hankó Tamás.

Az elődöntőt követően hatalmas változáson ment keresztül a fiatalok kötelező és szabadon választott táncprodukciója, melyhez hozzájárultak a békéscsabai tanárok: Mlinárné Körösi Kata, Szarka-Gera Sára, Szarka Zsolt, valamint szólótáncos tapasztalatait átadhatta ifj. Csasztvan András is. Szükség volt azonban a versenyzők egyéni felkészülésére is. Mindketten archív filmek segítségével, egyéniségüknek megfelelő motívumkészlettel bővítették tudásukat.

Eddigi mérleg: Patay Krisztina 2004. Különdíj, ifj.Csasztvan András 2004. Különdíj és Ezüstpitykés táncos cím, Ökrös Dániel 2014. Ezüstpitykés táncos cím és az idén Nemcsényi Aliz Gyöngygalléros táncos és Oláh Márkó Ezüstpitykés táncos cím.

Gratulálok a versenyzőknek, és köszönet a felkészítő tanároknak!

Csasztvan András a Tessedik Táncegyüttest működtető Szarvasi Hagyományőrző Közalapítvány kuratóriumának elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Készülnek a robotok a Vajdában

Őrizetbevételek lopások és körözés miatt