in , ,

A Precskó-családnak ajánlották fel a Lehár-előadás bevételét az ótemplomi evangélikusok

Lehár szerepében Derzsi György
Lehár szerepében Derzsi György

Tizenkilencedszer került sor kedden délelőtt a Cervinus Teátrum Lehár című kamaraelőadására. A helyszínt nevezhetnénk szokatlannak is, ha az előadó, Derzsi György nem második monodrámájával fordult volna meg az ótemplomi evangélikus egyházközség gyülekezeti házában, ugyanis a lelkészek a Sárdy után ismét átengedték saját terepüket, színpadjukat a Cervinus Teátrum színészének.

– Lázár Zsolt esperes úr találta ki tavaly, hogy elindít itt egy kis színházi bérletet azzal a megfontolással, hogy a szeretetszolgálat idős lakói is kapjanak egy kis színházat. Tavaly a “Szerelmem, Sárdy”-val voltam itt. Akkor olyan jól sikerült, hogy esperes úr kitalálta, legyen egy sorozat, s már tavaly felkért, hogy nagyböjt előtti kedden jöjjek a következő előadásommal, így már szinte vártak az idősek – árulta el Derzsi György az előzményekről, ill. arról, hogy került Lehár a gyülekezeti házba. Adta már elő pubban, könyvtárban, a darab minden közegben működik, mondta, így a gyülekezeti ház színpadán is él a darab.

Legközelebb, április 1-én a felvidéki Losoncra – ahol élt és dolgozott is Lehár– megy Derzsi György a monoddrámával. Ott egy olyan gyönyörű vigadóteremben lesz az előadás, ahol vezényelt is a címszereplő.

– Nagyon-nagyon jó hagyományt teremtettünk az elmúlt évben. Nagyon sokan vevők voltak rá, azt hiszem, a színház és az egyház kapcsolata jól indult. Ezt az is mutatja, hogy nagyon sokan visszajöttek, és új arcok is vannak a nézők között, megtöltöttük az ótemplomi gyülekezeti házat, az ótemplomi kamaraszínházat. Remélem, hogy ezt tudjuk majd folytatni – mondta Lázár Zsolt evangélikus lelkész az előadás előtt, aminek menet közben a szórakoztatás mellett más célja is lett.

– Az élet úgy hozta, hogy ezt az előadást egyben jótékonysági rendezvénnyé is alakítjuk. A napnak a teljes bevételét a Precskó-család megsegítésére fogjuk fordítani. Reméljük, hogy ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy egészségesek legyenek mindketten, az édesapa és a gyermek is!

Vélemény, hozzászólás?

Kortalan farsang baráti köri módra

Személygépkocsi kerékpárossal ütközött a 44-esen Szarvas belterületén