in ,

Küszöbön az V. Rendezvény és Esküvő Kiállítás

V. Rendezvény és Esküvő Kiállítás Péter Szabó Szilviával és Vörös Jankával
V. Rendezvény és Esküvő Kiállítás Péter Szabó Szilviával és Vörös Jankával

Aki mögötte van, tudja, hogy mennyi utánajárást és szervezőmunkát igényel, aki pedig előtte, csak sejti, hogy milyen erőt és energiát nem kímélő utat kell még megtennie a nagy napig – ezt a komoly terhet igyekszik levenni a házasulandók válláról az V. Rendezvény és Esküvő Kiállítás. Az esküvői ruhák, alkalmi díszbe öltöztetett asztalok, cégek és esküvői bemutatók színes kavalkádjára március 5-én kerül sor, az Árpád szálló patinás keretei között.

– Nagyon nehezen indult a megvalósítás. Sok érintett céget megkerestünk, de gyakran falakba ütköztünk. Időközben azonban úgy kinőtte magát a rendezvény, hogy most már bennünket keresnek, és nem fordítva. Rájöttek ugyanis a kiállítók, hogy a színvonal folyamatos nő, olyan résztvevőknek köszönhetően, mint tavaly Weisz Fanni vagy idén Péter Szabó Szilvia, és mi is arra törekszünk, hogy mindig tudjunk újat mutatni a látogatóknak – mondja Povázsay Bence, a nap egyik főszervezője.

A rendezvény mottója: Minden, ami Szarvas, ami tükrözi azt a hitvallást, mely szerint a város a rendezvények olvasztótégelyeként is szolgálhat. Eszerint minden együtt van a településen, amiből az érdeklődők ki tudják választani az igényeiknek és pénztárcájuknak megfelelőt.

– Az a jellemző, hogy először tapogatóznak a párok, majd amikor látják, hogy milyen széles a választék, kicsit meg is ijednek. Később, amikor leülünk beszélgetni, hogy mi lesz a menete a legszebb napnak, konkrét iránnyá tudjuk szűkíteni az adathalmazt. Szerintem a legfontosabb, hogy menyasszony az esküvő napján a legszebbnek kell éreznie magát a világon, a vőlegény pedig a legbüszkébb legyen rá. Ha ezt megértik, teljesen át tudják adni magukat a napnak – vallja Dernovics Péter, a Penta Drink Minipol Kft. telepvezetője, egyben a nap társszervezője.

A bőség zavaráról ezúttal is virágkötők, fodrászok, zenészek, rendezvényszervezők, fotósok, cukrászok és ruhakölcsönzők gondoskodnak, a rendezvény háziasszonya pedig Péter Szabó Szilvia lesz.

– Nagyon örültem a felkérésnek, mert voltam már több ízben ilyen szerepkörben, és szeretem a szép ruhákat. Amellett, hogy a nap arca leszek, több esküvői ruhát is be fogok mutatni, ezért bízom benne, hogy sokan eljönnek – fogalmazta meg az énekesnő az eseménnyel kapcsolatos reményeit.

A kiállítás hangja Vörös Janka, a Hősök zenekar énekesnője lesz, aki a 18 órakor kezdődő ruhabemutató ideje alatt mutatkozik be, rádiókból jól ismert slágerekkel. Az esküvői táncok hangulatát Makan Zsuzsi és partnere idézi fel, ezt megelőzően pedig – várhatóan 16 órától – a zene kerül előtérbe.

– A fellépés alapját a tavaly ősszel bemutatott Lili bárónő adja. A táncosok két táncjátékkal, egy bécsi keringővel és egy szabadabb betéttánccal lépnek fel, a művészeti igazgatónk, Dósa Zsuzsa pedig az alkalomhoz illő verseket ad elő – árulja el a részletekről Csasztvan András igazgató.

A Cervinus Teátrum tavaly csatlakozott először a rendezvényhez. Ennek legfőbb oka az volt, hogy egyre inkább azt tapasztalják, hogy nő az érdeklődés az egyedi esküvők iránt, amelyek helyszínéhez és tartalommal való megtöltéséhez is hozzá tudnak járulni. A boldogító igen kimondása ugyanis már több ízben történt a Zenepavilonban, a Vízi Színházban vagy a teátrumban, sőt, az idei évre is már több lekötésük van. Kiváló színészeik is vállalnak továbbá ilyen irányú felkéréseket, felejthetetlen perceket okozva ezzel az ifjú párnak.

A szervezők nagy várakozással tekintenek a program elé, mondván, reményeik szerint tovább nőhet az esküvői lekötések száma, amely már tavaly is rekord közeli értéket mutatott.

Vélemény, hozzászólás?

Egy kis figyelem a közművelődésre

Februári forgatag, avagy fergeteges farsang