in , ,

Visszatértek a színpadra gyermekkorunk mesehősei

Ki ne emlékezne Bálint Ágnes örök klasszikusára? Mazsola és Tádé tanulságos történetein generációk nőttek fel, a televízió révén pedig életre keltek a szeretett figurák, és egy 23 részes sorozat is elkészült belőle. Az Ametist Bábszínház szombaton nosztalgiázni hívtak az egykor volt gyermekeket, szórakozni pedig azt a korosztályt, akik csak a szüleik elmesélése alapján, esetleg a legnagyobb videómegosztó portálokon találkoztak a szereplőkkel.

– Akkoriban nem igazán volt más mese. Emellett futott még a Futrinka utca, és ezzel talán be is zárult a kör. Arra még jól emlékszem, hogy bájos figurákról szól, nincs benne erőszak, mint némelyik mai sorozatban, szeretném, ha a lányom is megismerné – mondja röviddel kezdés előtt Krisztina, aki öt éves kislányát, Annácskát hozta el az előadásra.

A Tessedik Sámuel Múzeum első emeleti nagy termébe pótszékeket is hozni kellett, annyian voltak kíváncsiak Manócska, Fülöpke, Egérke, Varjú bácsi és a többiek kalandjaira. Többen közülük kedvencüket, egy Mazsola vagy egy Tádé figurát is szorongattak a kezükben, ami arról árulkodott, hogy már a legkisebbek közül is akadtak, akik szívükbe zárták a szereplőket.

– Nekem akkoriban egy kicsit harsány volt, de a négy éves lányom szívesen nézi. Amúgy is mindent szeret, ami a bábozással kapcsolatos, köztük ezt a mesét is – osztja meg egy édesapa a személyes emlékeit a bábfilmmel kapcsolatban.

A nézőket Niklesz Ildikó, a budapesti társulat vezetője köszöntötte. Elmondta, a darabot már öt éve játsszák, töretlen sikerrel. Bár elsősorban az óvodás és az általános iskolás korosztályt célozzák meg, a felnőttek legalább annyira szívesen idézik fel gyermekkoruk mesehőseit.

– Szerintem a történetben rejlik a siker titka. Annak idején az írónő nagyon jól megfogalmazta a gondolatait, amiket a két lánya, Anna és Ági ihletett. Ezért is lett annyira élethű. Benne van a sok kis apró gondjuk, bajuk, problémáik, és természetesen az örömeik is – vélekedik.

Az előadást harsány kacagások és élénk érdeklődés kísérte, hazaérve pedig lehet, hogy többen új kedvencet kértek a következő szülinapjukra.

Vélemény, hozzászólás?

Online közvetítés a csabacsűdi Trefortból

Kós Benedek, Grivalszki Tamás, Fabó Csenge, Dombi Lilla, Pribelszki Boglárka és Bátor György Doxi

Fabó Csenge és Kuli István a 2015-ös év legjobbja