in ,

Elegancia és minőség az V. Rendezvény és Esküvő Kiállításon

Péter Szabó Szilvia
Péter Szabó Szilvia

Emlékek és vágyak keveredtek a levegőben – az esküvője napját álmodhatta meg, esetenként álmodhatta újra az, aki ellátogatott az Árpád szállóban rendezett V. Rendezvény és Esküvő Kiállításra. A díszterem közepén finom eleganciával díszített asztalok sorakoztok, különböző szín-és ízlésvilágot tükrözve, míg körülöttük a nagy nap teljességéhez hozzájáruló vállalkozók és cégek mutatták be szolgáltatásaikat.

– Eredetileg egy kerti partit szerettünk volna, de az őszi időpont szeszélyei miatt behúzódtunk egy tágas, napfényes étterembe, kicsit megidézve az eredeti elképzelést. A mai nappal is előrébb vagyunk, mert találtunk dekoratőrt, és már ruhát is nézegettünk – mondja Sándor, aki menyasszonyával épp elmerülten lapozgatott egy esküvői ruhakatalógust.

A pár története is arról árulkodik, hogy sohasem késő kimondani a boldogító igent. Kedvesét, Mariannt 14 éves ismerte meg, két éve pedig egy kisfiúval gyarapodott a család. Azt mondják, mindkettőjükben mostanra érett meg a gondolat, hogy hivatalosan is összekötik az életüket.

– A lakodalmat illetően sok mindenben formabontóak vagyunk, de abban mégsem, hogy az együttélés helyett az esküvőt választottuk. Hiszünk abban, hogy ez több mint egy papír. Ez egy pecsét, ami az összetartozást jelképezi – vélekedik a vőlegény, megerősítő pillantást váltva élete szerelmével.

A fiatal anyuka sem álmodik hatalmas esküvőről és hercegnős ruháról, a letisztult, egyszerűbb fazonok ragadták meg leginkább a tekintetét. A kiállított ruhák között persze mindenki találhatott kedvére valót, a karcsúsított sellőfazonú modellektől kezdve, a csipkével díszített és habcsókos fazonokig széles kínálat fogadta az érdeklődőket.

– Idén a letisztultabb fazon a divat – árulja el dr. Asztalosné Varga Judit, a békéscsabai és gyulai Bianka Szalonok képviselője. Itt, Békés megyében még mindig a hófehér ruhákat keresik, de a trend egyébként már az ’ivory’, azaz az elefántcsontszín irányába tolódott el, és egy öv vagy egy hímzés formájában egy kis színt is becsempésznek a ruhakölteményekbe.

Az egész napos rendezvényt a szervezők megnyitóval, a Cervinus Teátrum előadásával és látványos esküvői ruhabemutatóval színesítették. A stílust és a szépséget hordozta magában Péter Szabó Szilvia és Vörös Janka szereplése is, akik a program arcaként és hangjaként járultak hozzá a kiállítás nívójának emeléséhez.

– A sikert én elsősorban az összefogásban látom. Nagyon sok céget meg tudtunk szólítani, aki pedig esetleg nem tudott eljönni, a Körös Televízió keresztül átfogó képet kaphat arról a törekvésünkről, amit leginkább a minősséggel és az eleganciával jellemeznék – osztja meg a tapasztalatokat Dernovics Péter főszervező.

Nem mellesleg, rövid fejszámolás után az is kiderült, hogy idén várhatóan azok száma is gyarapszik, akik Szarvason tervezik az esküvőjüket. Míg tavaly 16 lakodalomnak volt lebonyolítója a Turul Bt., addig a kezdődő szezont már húsz fölött számmal nyitják, többen pedig már a 2017-es évre is tettek a kiállítás keretében előfoglalásokat.

További képek a Minden, ami Szarvas Facebook-oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

A tornagyőztes U11-es szarvasi csapat

Tornagyőztesek U11-es labdarúgóink

Nőnap: Nem veszett el, csak átalakult