Connect with us

Kiállítás

Gnandt János geometrikus absztrakt munkáiból nyílt kiállítás a múzeumban

Gnandt János
Gnandt János

Szombaton nyílt meg Gnandt János festőművész kiállítása a Tessedik Sámuel Múzeumban. A tárlat Gáspár Balázs szervezésében jöhetett létre, aki a tavalyi sorozathoz hasonlóan az idén is négy bemutatót tervez. Az első eseményre Gnandt János geometrikus munkáiból válogatott egy tárlatnyit.

– A geometrikus festészet, mely sokak szemében túl korszerű, valójában a reneszánszból indult, a perspektivikus tanok részeként született meg, majd aztán ahogy önállósult, hogyan egyszerűsödöt le a művészet történetének előrehaladtával. Grandt János életműve is a figurálisból indult, és az évek és élmények során redukálódott térillúziót keltő, vagy nem feltétlenül az illúziót kereső konstrukciókká – mondta Ván Hajnalka művészettörténész a megnyitón.

Gnandt János művészetének első figurális, vagy tárgyias korszakából nem került kép a falakra, így csak találgathatjuk, hogy milyen metamorfózison megy keresztül egy művész, jelen esetben Gnandt János alkotói pályája során. Ehhez Ván Hajnalka segített is megfogalmazni néhány kérdést azoknak, akiket a színes, geometrikus formák nyújtotta élményeken túl érdekel a miért is.

– Mi munkálhat a választott és képviselt stílus mögött?
– Honnan az alkotókban az irányultság efelé az kifejezési forma felé?
– Miért érzi az elanyagtalanítást a legóhajtottabb vágyának?
– Miért az foglalkoztatja, hogy elhagyja a motívumot a jelentést, hogy minél tömörebben fogalmazhassa meg szavak nélküli mondandóját?
– Mire gondolt a művész?

Gnandt János Aradon született. Művésztanárként végzett, majd egy moldvai csángó faluban rajztanárkodott. Fest, rendszeres kiállítója Romániában rendezett tárlatoknak. 1990-ben a marosvásárhelyi események hatására úgy dönt, hogy áttelepül Békéscsabára. Ma is ott él, dolgozik és alkot. A szarvasi művészeteket kedvelőkön kívül kiállítására eljöttek csabai barátai, művésztársai is.

Tárlata 2016. május 10-ig tekinthető meg.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Népszerű

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

A járványhelyzet miatt csúszhat a múzeum tervezett nyitása

Szarvas

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Naplemente Szarvas és Szentandrás határán

Virtuális turista

A rovatot támogatja:

Archívum

2016. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect