in , ,

Igazi nemzeti konzultációt hirdet a Jobbik

Gajdos Attila és Kopcsjak Tamás
Gajdos Attila és Kopcsjak Tamás

Sajtótájékoztatóra hívta a média képviselőit Gajdos Attila, a szarvasi Jobbik alelnöke, és Kopcsjak Tamás, a Jobbik ifjúsági tagozata országos elnökségének tagja.

A Jobbik három területen hirdette meg az “igazi nemzeti konzultációt”, az egészségügy, az oktatás és a korrupció terén. Ezek része a Jobbik ifjúsági tagozata által meghirdetett, “Hallasd a hangod! Hangozzon el a te véleményed is az Országgyűlésben!” címmel indítandó kampánya, amiről Kopcsjak Tamás beszélt. Ezzel az oktatással kapcsolatos problémák megoldásába be akarják vonni a diákokat is, mert úgy érzik, hogy a köznevelésben résztvevő 1,3 millió fiatal hangja nem talál meghallgatásra.

– A kampányunk keretein belül célunk, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak, hogy az oktatás, de akár más, fiatalokat érintő kérdésekben is elmondhassák véleményüket, s a Jobbik országgyűlési képviselői vállalják, hogy ezek közül minél többet elmondanak a magyar Országgyűlésben. Célunk az is, hogy eljuttassunk minél több fiatalhoz a jelenlegi köznevelés rendszerrel kapcsolatos kritikáinkat és saját programunkat, elképzeléseinket – mondta Kopcsjak Tamás.

A tanárok és a diákok túlterheltek, túl sok a tananyag, túl sok az óraszám, a jelenlegi kormány kísérletezik azokkal az új tankönyvekkel, amik tele vannak helyesírási ill. oktatási hibákkal, sokszor nem adottak a körülmények a tanításhoz, vagy a testneveléshez. Több tízezer fiatalhoz szertének eljutni az internet, vagy személyesen szórólapjaik révén.

– Kampányunk célja, hogy ráébresszünk minél több fiatalt arra, hogy ki kell állniuk saját magukért, el kell mondaniuk a véleményüket az őket érintő kérdésekről, problémákról, mert csak így lehet változást elérni – árulta el kezdeményezésük célját Kopcsjak Tamás.

Saját, szórólapozás közben szerzett tapasztalatai szerint a fiatalok örömmel fogadták, hogy végre van egy olyan párt, ami személyesen is felveszi velük a kapcsolatot, sőt, néhány közülük már el is jutott az Országgyűlésbe.

Tapasztalják, hogy a fiatalok mennyire nem látják maguk előtt a jövőt, ezért is van ez az iszonyatos mértékű kivándorlás. Korábban még csak Nyugat-Magyarországra, de az utóbbi öt évben már inkább nyugatra mennek a

– Ez nem kalandvágy, ahogy a miniszterelnök úr is mondta, hanem kényszer, és itt látjuk a városban, hogy eltűnik a fiatalság. Ezért kell tenni a Jobbiknak, ha kormányra kerül két év múlva. Kormányzati pozícióban mindent meg kell tenni, hogy itt tartsuk a fiatalokat. A helyi vezetésnek is mindent meg kellene tenni, ennél sokkal többet kellene tenni, hogy itt maradjanak a fiatalok – reflektált az előtte szólóra Gajdos Attila.

– Nem véletlenül elégedetlenek a pedagógusok. Ilyen nagyságrendű tüntetés a második Orbán-kormány idején még nem volt, hogy több tízezren kimennek a kormány ellen tüntetni. A baloldal rá is akar erre települni – állította. Versenyképes tudást adó oktatásra kell fordítani a pénzeket, nem várbaköltözésre, nem kormányzati luxuskiadásokra, korrupcióra, hanem oktatásra, jelentette ki.

Hazai vizekre evezve először a Polgármesteri Hivatal beszámolójáról szólt.

– Komoly szakmai munkát végez jegyző úr irányításával. Meg is szeretném köszönni ezúton is munkájukat. Jó szakmai hátteret ad a képviselő-testületnek.

Írásban kért egy kimutatást arról, hogy a tavaly általa előterjesztett, elfogadott és meg is valósult közterület-felügyeleti létszámbővítés a számok nyelvén milyen eredménnyel járt, ennyivel több intézkedés történt, mennyivel több bírságbevétel realizálódott. Bárki végigmegy a városon, láthatja, hogy nem takarították el a télen a havat, elhanyagolt, szemetes közterületek vannak, füves részeken állnak járművek, építőanyagok vannak. Nem látja, hogy jelentőset változott volna a helyzet, de a szankciókat sem érzékeli.

Komoly hullámokat vetett az ivóvízminőség javító program, aminek a híre eljutott az országos sajtóig is.

Komoly hullámokat vetett az ivóvízvezeték cseréj program, aminek a híre eljutott a megyei és az országos sajtóig. 180 bejelentés volt, március végéig 90-ben még mindig nem történt semmi, a lakosság maga javítja meg a bejárókat. A Polgármesteri Hivatalnak nincs ráhatása, mondta, mert kistérségi beruházás keretében folyt a munka. Talán a sajtón keresztül tudnának nyomást gyakorolni a kivitelezőkre.

– Ilyen slendrián munkát! Voltak itt beruházók Szarvason de most megelőzte őket ez a Békés Drén, Mészáros és társai konzorcium. Nagyon látszik hogy túlnyerik magukat, mert embert már nem találnak a munkára, vagy nem tudom mi van. Gyakorlatilag nem képesek elvégezni a feladatot határidőre, és még számon sem tudjuk őket kérni, tehát itt egy patthelyzet, igazi Magyarország – mondta és hozzátette, hogy nem csak Szarvason van probléma velük, hanem a többi 60 településen is.

Egy házi ellátással foglalkozó egyesület kérte az önkormányzat hozzájárulását egy pályázathoz, holott van ilyen jellegű önkormányzati és egyházi szolgálat is Szarvason. Kétségét fejezte ki, hogy ez az egyesület el tudja itt látni a feladatát.

A testületi-ülésen több beruházásról is volt szó, köztük egy újabb szökőkútról. Szerinte ez már nem kell, pont elegendő ez a két szökőkút a Körösön. Kerékpárutakra viszont szükség van. Ezzel kapcsolatban a zöldterületek megóvására hívta fel a figyelmet a kivitelezések során.

Minden beruházás lakossági sérelemmel, érdeksérelemmel jár. Mindig a többség érdekét kell figyelembe venni, de azért a józan észt is hagyják érvényesülni. Példának a Kacsató környékét, ill. a Petőfi Sándor utca tervezett egyirányúsitását hozta fel.

– A Petőfi utcán, ott ne legyen egyirányúsítás például, mert akkor tönkremegy a városi közlekedés, teljesen befuccsol. Pont elég a Vajda Péter utca, meg ezek a jelzőlámpák. Ha még ott megcsinálunk egy egyirányúsítást, akkor az már tényleg a vége lesz a városi közlekedésnek – jelentette ki a szarvasi Jobbik alelnöke.

Benkás tehetségműhely: Játszva a sikerekért

Emupár költözött a Pepi-kertbe