2016.április 30-án tartotta Szarvas Város Barátainak Köre az éves – tisztújító – közgyűlését a Kossuth u.19. alatti Bölcsőde, emeleti nagytermében.
Első napirendi pontként Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna elnök asszony számolt be a tagságnak a 2015-ös év eseményeiről. Beszámolójából megtudhattuk, hogy a Baráti Kör, nagyon eredményes évet zárt.
Ezt követően a 2015 évi közhasznúsági beszámolót, vagyonmérleget és a 2016 évi költségvetést ismertette Győző Jánosné, majd Kovács Istvánné számolt be az Ellenőrző Bizottság munkájáról.
A Szarvasért Alapítvány képviseletében Mihaleczné Kovács Mária osztotta meg a tagsággal az Alapítvány munkabeszámolóját.
Az alapszabály módosítása, jóváhagyása után a tisztségviselők megválasztása következett.
Soványné Nagy Erzsébet, a Jelölő Bizottság elnöke vezette le mind a nyílt, mind pedig a titkos szavazást. A tagság szavazással adott ismételten bizalmat a bizottságok elnökeinek, tagságának. A Kulturális Bizottságban történt több személyi változás is. A Kulturális Bizottság elnökeként dr.Lipcseiné Czifra Magdolna kapott bizalmat az elkövetkező 4 évre. A bizottság létszáma, Rómer Ilona festőművésszel és Kiss Margittal, Barts Miklósnéval bővült. A Külkapcsolatok Bizottság új tagja Farkas-Gergely Arnold Zoltán, Kovács Anikó az Ellenőrzési Bizottság szakmai munkáját segíti.
Ezt követően csatlakozott a házigazdákhoz, Gyöngyös Város Baráti Körének 40 fős csoportja. A 10 éve fennálló együttműködést , ünnepélyes keretek között, aláírásával is megerősítette a két elnök.
Dr. Zima János gyönyörű tárogató muzsikája után vidám műsorral, gyöngyösi borral , szarvasi gulyással, a tagság által sütött palacsinta és sütemény elfogyasztásával, vidám beszélgetéssel teltek a következő, szórakoztató órák.
Tartalmas, szép estét zárva térhetett haza minden résztvevő a rendezvényről.
Kedves Pártolóink! Kedves Támogatóink! Kedves Adózók!
Még nem késő! 1% adó, 100% BARÁTSÁG!
Szarvas Város Barátainak Köre idén is várja adója 1%-át!
Segítsen, tegyünk együtt a közösségért, a kultúráért, városunkért!
ADÓSZÁMUNK:19052414-1-04
Legyen Ön is Barátok közt, szeretettel várjuk Egyesületünkbe!
Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna