in , ,

Élménykiránduláson a gyakorlósok

A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolájának 45 ügyes kezű tanulója a Gyakorlóintézmény „Megelevenedő Álom” című rajzpályázatnak köszönhetően részt vehetett a Fővárosi Nagycirkusz, Atlantisz gyermekei című előadásán, Budapesten.

Az előadáson a 14 produkció sztárjai mellett a látványos víz- és fénytechnika kápráztatta el a gyermekeket. Lenyűgözőek voltak a trapézon, a magas dróton, a kínai rúdon és a gurtnin bemutatott műsorszámok, az illuzionista és a gyorsöltöző produkciója pedig igazi varázslat marad számukra.

A gyermekek szívéhez közel álló állatok közül a kutyák és a papagájok kaptak szerepet az előadáson. A kutyusok karikán ugrottak át, ugróköteleztek gazdijukkal és hátra szaltót mutattak be. A rollerozó, görkorcsolyázó, autóvezető madársereg is nagy sikert aratott a gyermekek körében.

A nyertes gyermekeink nevében köszönetünket fejezzük ki a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjének, Fekete Péternek, Bogdán Tamás –Liget Wellnes Hotel- és Csatai János –Csati Busz Kft- szülőknek, akik lehetővé tették számukra, hogy igazi és páratlan cirkuszművészeti élményben lehetett részünk szponzori támogatásuk révén.

Koppányiné Langó Zsuzsanna igh.- vezető tanár

Vélemény, hozzászólás?

Túl a tisztújításon a baráti kör

Napsütést hozott az arborétumi kamaramuzsika