in ,

Gyermekparadicsom csabacsűdi módra

Kívánj, és valóra válik – akár ez is lehetett volna a csabacsűdi gyereknap mottója. A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület tagjai ugyanis az évek során már megtanultak olvasni az apróságok gondolataiban, és a sportpályára varázsolták mindazt, amitől minden gyermek szája mosolyra húzódik: ugrálóvár, hintókázás, quad, arcfestés, kézműves sátor, élő csocsó és nyalánkságok várták az érkezőket, miközben a színpadon egész nap fellépők váltakoztak.

– 24 éve a szülők közösségének ötlete volt a rendezvény. 2011-ben egyesületet alapítottunk, mert szerettünk volna nagyobb támogatást, esetlegesen pályázati forrásokat. Azt vettük észre, hogy a fiatalabb szülők nem annyira aktívak, inkább az idősebbekre számíthatunk. Akad köztük olyan is, akinek a gyermeke már elballagott az általános iskolából, de mivel szerették ezt a rendezvényt, most is velünk tartanak, és dolgoznak a kisebbekért – árulja el Pusztainé Tusjak Tünde, aki már 13. gyereknapot koordinálja a közösség vezetőjeként.

A nyüzsgő forgatagban sokan forgószínpadszerűen közlekedtek. A legtöbben szinten mindent kipróbáltak, míg meg nem találták a kedvenc elfoglaltságot, ahol aztán órákig képesek voltak időzni. Egyike volt ezeknek az ún. élő csocsó, ahol a közismert játék mintájára a résztvevők egy kötélen csúszó karabinerrel voltak rögzítve. Csak oldalirányban tudtak mozogni, amit kezdetben szokni kellett, később azonban csapatmunkára ösztönözte a játékosokat.

Az egyik sátorban horgolt takarók és mandalák vonzották a tekinteteket. A vándorkiállítás a Csákberényből indult óriástakarók ötletéből nőtte ki magát, amelynek darabkáival már több ezer gyermeket tettek boldoggá.

– A tavalyi évben kb. 2 tonna fonalból, 9504 db 50X50 cm-es négyzetből készült egy 2376 négyzetméteres takaró. Már januárban megkezdtük a munkát, amikor beérkeztek a takarók képei. Majd elküldtük a négyzeteket Csákberénybe, ahol egy csapat árnyalatok, színek szerint összerakta. Eredetileg Máhr Ferenc festményét szerettük volna elkészíteni, s bár sokan nem látják benne a művet, a mi szívünkben benne van – mondja Szatmáriné Priskin Anita, a projekt egyik aktivistája.

A szeretetnégyezetekből Csabacsűdre is jutott. Az ügyeskezű asszonyok összesen 6 takarót sorsoltak ki a gyereknap résztvevői között.

– Általában nem vagyunk szerencsések, ezért nagyon megörültünk, amikor meghallottuk a sorszámunkat. A kislányom mindig nagyon megbecsüli az ajándékait, pláne, ha nyereményről van szó. Szerintem le sem fogja venni – árulja el Ladnyik Ágnes, akinek a kisebbik lánya, Jázmin az egyik takaró újdonsült kis gazdájává vált.

A nap végén a jutalom is megérkezett. Egy négyszáz szeletes tortát osztottak szét a vendégek között, amiből nemcsak a gyerekeknek, hanem köszönetképp a háttérben szorgoskodó szülői közösség tagjainak is jutott.

Vélemény, hozzászólás?

Rágyanszky István

Ünnep volt…

Lezárt ügy: tíz lopás, egy gyanúsított