in , ,

Az önkormányzati ovi elnyerte a “Biztonságos Óvoda” címet

Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje óvodáiban kiemelt nevelési feladatnak tartjuk a biztonságos közlekedésre való felkészítést.

A gyermekek a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb szereplői. Veszélyeztetettségükhöz az is hozzájárul, hogy veszélyérzetük, veszélyfelismerő képességeik még nem alakult ki, nem megfelelő. Ezeket figyelembe véve nagy hangsúlyt fektetünk a közlekedés téma sokoldalú, komplex feldolgozására. Tudatosan fejlesztjük azokat a képességeket, amelyekre a gyermekeknek szüksége van a közlekedés során. Ilyenek például a mozgásképességek, megismerés képességei, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy megértsék és alkalmazzák a különböző szabályokat, fogalmakat.

A kommunikációs vagyis az együttműködési képességek fejlesztése alapozza meg az egymáshoz való alkalmazkodást, a közlekedési alkalmasságot.

Mini KRESZ-pálya felállításával célunk, hogy minél több közlekedési szituációt, eszközt, táblát ismerjenek meg óvodásaink. Játszva tanulhassák meg a jelentésüket, használatukat, természetesen a biztonság figyelembevételével.

Mindezek tükrében írtuk meg pályázatunkat – tudtuk, hogy a kiírt feltételeknek minden szempontból megfelelünk – óvodánk elnyerte a „Biztonságos Óvoda” címet.

A pályázat legfontosabb célja az óvodai Pedagógiai Programba integrálható közúti közlekedésbiztonsági módszertani segédletek megismertetése az óvodapedagógusokkal, valamint, hogy szakmai támogatást nyújtson a gyermekeket érintő legfontosabb közlekedésbiztonsági ismeretek átadásához.

A program keretében Gyarmatiné Laduver Márta „Zebra Zebulon” barátjával érkezett hozzánk. Nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk el. Különböző játékos feladatok teljesítése közben segítettek a gyermekek „Zebulonnak” elsajátítani a biztonságos közlekedés szabályait.
Minden gyermek átvehette az „Ovi jogsit”, hiszen ismereteiket kiválóan alkalmazták a gyakorlatban. A jövőben is a gyermekek nevelése során a közlekedési ismereteket nyújtó tevékenységeket fontosnak tartjuk, annak megjelenítését az óvoda Pedagógiai Programjában támogatjuk, építve a „Biztonságos Óvoda” pályázat keretében átadott módszertani alapokra.

Az elmúlt időszakban még egy örömhír érte intézményünket, hiszen a Kerékpárosbarát munkahely 2016 pályázati kiírásra benyújtott pályázatunk is nyertesnek bizonyult, melynek köszönhetően 2016. május 20-án Nyíregyházán vehettük át díjunkat és az oklevelet, mely nagy örömünkre szolgál, hiszen a környezeti nevelés fontos szerepet tölt be intézményünk életében.

Vélemény, hozzászólás?

Újra együtt a veterán szarvasi kézilabdások

Megemlékezés a történelmi Magyarország közepén

Nem várható el senkitől, hogy elfogadjuk és szeressük Trianont