in , ,

Simon Fiala 2016: 24 klub, félezer sportoló, nyolcszáznál is több nevezés

A megszokottak szerint idén is a férfi K-1 10 km-es Simon Fiala-emlékfutam nyitotta meg szombaton délután a kétnapos műsort a békésszentandrásiak tradicionális kajak-kenu viadalán, az immár 46. alkalommal lebonyolított Simon Fiala Tibor-emlékversenyen. Az U23-as válogatott Varga Buda révén újpesti sikerrel zárult, a folytatásban azonban számos más klub képviselőjének is termett babér.

Az idei esztendő eddigi legjelentősebb klubrendezvénye keretében 24 klub közel félezer sportolója szelte a Holt-Körös vizét a Sinka József Vízitelep előtti szakaszon. Különösen az alsóbb korosztályok versenyszámaiban mutatkozott rendkívüli érdeklődés, de egyes serdülő számokra, illetve az esti pénzdíjakért kiírt kétszázas sprintszámokra sem lehetett panasz ebben a tekintetben. Utóbbin a férfiak között például 46 induló próbált szerencsét, és itt is Varga Buda bizonyult a leggyorsabbnak.

– Örömünkre szolgál, hogy országos szinten ilyen érdeklődés mutatkozik a versenyünk iránt, ami egyfelől a jövő heti vidékbajnokságnak tulajdonítható, másrészről viszont annak is betudható, hogy szeretnek ide jönni a versenyzők. Minden évben megvan a maga sajátos hangulata ennek a két napnak, és infrastrukturális téren is egyre jobban állunk. A strandterületén megépült kiszolgáló létesítmény sokat segít, igaz hiányosságaink is vannak még, mert ennyi ember számára még nem teljesen megoldott például a zuhanyzási lehetőség – avatott a kulisszatitkokba Fabó István, a házigazda Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidő Sport Club ügyvezetője.

Hogy szívesen jönnek és térnek vissza ide a klubok, azt jól jelzi, hogy a fővárosból és a Dunántúlról is számos egyesület érkezett. Sőt akad olyan „team”, amely ezt megelőzően az egész hetet itteni edzőtáborozással töltötte.

– Előzetesen hétszázhúsz nevezést kaptunk, amit közel száz helyszíni pótnevezés egészített ki, ennek hatására vannak olyan számok, ahol hatalmas mezőnyök „torlódtak” össze. Szombaton például már egy órával a megszokott előtt elkezdtük a versenyt, hogy kicsit hézagosabb legyen a program. A mi klubunk számára az idei amolyan tanuló év, hiszen nagyon sok fiatalunk most állt edzésbe, őket a szülők és rokonok is most láthatják először a vízen versenykörülmények között – tette hozzá Fabó István.

A vasárnapi programot a reggeli felhőszakadás sem befolyásolta. A „klasszikus” ezres és ötszázas döntőket majd minden korosztályban előfutamok előzték meg a népes mezőnyök végett. Az összetett pontversenyt tekintélyes fölénnyel a KSI-Gyomaendrőd fiataljai nyerték.
Győztesek és megyei dobogósok. Felnőtt férfi. K–1 10 km: 1. Varga Buda (UTE). K–1 200 m: 1. Varga Buda. K–2 200 m: 1. Varga Buda, Csapó Zsombor (UTE), 2. Kovács László, Tóth Zsombor (Békésszentandrás, EDF Démász), 3. Szántó Milán, Isaák Tamás (KSI-Gyomaendrőd, Lágymányos). C–1 200 m: 1. Zöld Ádám (BHSE). K–4 200 m: 1. Békés (Kis Zoltán, Breitner Márton, Juhász Bence, Pomázi Márk). K–1 1000 m: 1. Varga Buda. K–2 1000 m: 1. Grőger Mátyás, Cserjés Károly (BHSE, Vért SE). K–1 500 m: 1. Sikter Róbert (BHSE). C–1 500 m: 1. Zöld Ádám. K–2 500 m: 1. Grőger Mátyás, Sikter Róbert.

Ifjúsági férfi. K–1 1000 m: 1. Kozák Sándor (Vért SE). C–1 1000 m: 1. Zöld Ádám. K–2 1000 m: 1. Falusi Máté, Fodor Soma (Szolnoki Sportcentrum). K–1 500 m: Szalai Balázs (BHSE). K–2 500 m: Kaszai Zoltán, Horváth Kristóf (Ráckeve).

Serdülő fiú. K–2 4000 m, U15-U16: 1. Buza Krisztián, Steinbach Ferenc (BHSE). K–1 4000 m, U16: 1. Tomori Gergely (BHSE), 3. Gecsei Gergő (Körös Kajak). K–1 4000 m, U15: 1. Csépai Barnabás (Békésszentandrás), 3. Tímár Krisztián (Körös Kajak). K–1 1000 m, U15: 1. Csépai Barnabás, 3. Fehér Olivér (KSI-Gyomaendrőd). K–1 1000 m, U16: 1. Tomori Gergely, 3. Gecsei Gergő. C–1 1000 m, U15: 1. Ferenczi Lajos (Csongrád). K–2 1000 m, U15: 1. Réczi Gergő, Polgár Máté (Szolnoki Sportcentrum), 3. Fehér Olivér, Révész Róbert (KSI-Gyomaendrőd). K–2 1000 m, U16: 1. Kis Zoltán, Breitner Márton (Békés, KSI-Gyomaendrőd), 2. Gecsei Gergő, Tímár Krisztián (Körös Kajak). K–1 500 m, U16: 1. Tomori Gergely. K–1 500 m, U15: 1. Csépai Barnabás (Békésszentandrás), 2. Tímár Krisztián. C–1 500 m, U15: 1. Ferenczi Lajos. K–2 500 m, U16: 1. Kis Zoltán, Breitner Márton. K–2 500 m, U15: 1. Perdi Zsombor, Csíbor Péter (Békés), 2. Ficzere Ferenc, Csépai Barnabás (Békésszentandrás).

Kölyök fiú. K–2 4000 m, U13-U14: 1. Guttmann Szaniszló, Dósa Zsigmond (Szolnoki Sportcentrum), 2. Pardi-Kiss László, Bohus Tamás (Békés), 3. Pap Dániel, Varju Zalán (Körös Kajak). K–1 4000 m, U14: 1. Péli Zalán (Hármaspálya SE). K–1 4000 m, U13: 1. Nagy Kristóf (KSI-Gyomaendrőd). MK–1 4000 m, U13: 1. Dékány Gergő (KSI-Gyomaendrőd). K–1 1000 m, U14: 1. Nyerges Áron (Szarvas). K–2 1000 m, U14: 1. Fodor Bence, Molnár Dávid (KSI-Gyomaendrőd).

Gyermek fiú. MK–2 2000 m, U10: 1. Oláh Zsombor, Gyetvai Csongor (KSI-Gyomaendrőd). MK–2 2000 m, U11: 1. Sutús Róbert, Nemeskéri Orbán Árpád (Csongrád), 3. Varju Marcell, Laskai Ádám (Körös Kajak). MK–2 2000 m, U12: 1. Balogh Máté, Dunai Rajmund (SZVSE), 3. Kalmár Ádám, Szabó Kornél (Békésszentandrás). MK–1 2000 m, U12: 1. Pekár Barna (Szarvas), 3. Bánfi Adrián (Szarvas). MK–1 2000 m, U10: 1. Gellai Gergő (Körös Kajak), 2. Lehoczky Levente (KSI-Gyomaendrőd), 3. Kun Zsombor (Körös Kajak). MK–1 2000 m, U11: 1. Nagy Dominik (Körös Kajak), 2. Bessenyei Domos (Szarvas).

Szabadidős fiú. MK–1 500 m, U12: 1. Tóth Tibor (Békés), 2. Szentpéteri Hunor (Békés), 3. Novodomszki Richard (Szarvas). MK–1 500 m, U11, I. futam: 1. Huszka Máté (Kis-Tisza), 2. Medve Gergő (Körös Kajak). II. futam: 1. Oláh Endre (Csongrád), 2. Tímár Csanád (Körös Kajak). MK–1 500 m, U10, I. futam: 1. Barna Gergő (KSI-Gyomaendrőd), 2. Kiss Ákos (Szarvas), 3. Horváth Zalán (KSI-Gyomaendrőd). II. futam: 1. Kiss Bálint (KSI-Gyomaendrőd), 2. Strausz Balázs (KSI-Gyomaendrőd). MK–1 500 m, U9: 1. Konyecsni Milán (KSI-Gyomaendrőd), 2. Varju Zétény (KSI-Gyomaendrőd).

Masters férfi. K–1 500 m: 1. Barcsik Gábor (Békésszentandrás), 2. Papp István (Békés), 3. Csényi István (Körös Kajak). K–2 500 m: 1. Barcsik Gábor, Kohut Pál (Békésszentandrás, Szarvas), 3. Csényi István, Giricz László (Körös Kajak).

Felnőtt női. K–1 200 m: 1. Vasi Dóra (Vért SE), 2. Csontos Andrea (Békésszentandrás). K–2 200 m: 1. Vasi Nóra, Varga Sára (Vért SE, EDF Démász). C–1 200 m: 1. Burai Brigitta (Lehetőség SE). K–1 1000 m: 1. Petrovic Maja (Békésszentandrás), 2. Lövei Kitti (Körös Kajak). C–1 1000 m: 1. Burai Brigitta. K–2 1000 m: 1. Petrovic Maja, Pomázi Rebeka (Békésszentandrás, Békés), 2. Lövei Kitti, Bognár Anna (Körös Kajak, Zenta), 3. Dombvári Rebeka, Soltész Petra (Szarvas). K–1 500 m: 1. Petrovic Maja, 2. Kéri Virág (Körös Kajak), 3. Lövei Kitti. C–1 500 m: 1. Burai Brigitta. K–2 500 m: 1. Petrovic Maja, Pomázi Rebeka, 2. Lövei Kitti, Bognár Anna, 3. Dombvári Rebeka, Soltész Petra.

Ifjúsági női. K–1 1000 m: 1. Szekeres Tünde (Békésszentandrás). K–2 1000 m: 1. Rohony Noémi, Bontovics Petra (Szarvas), 2. Lipcsei Petra, Kőrözsi Tímea (Békés). K–1 500 m: 1. Szekeres Tünde, 2. Kőrözsi Tímea. K–2 500 m: 1. Vasi Nóra, Varga Sára (Vért SE, EDF Démász), 2. Rohony Noémi, Bontovics Petra.

Serdülő leány. K–1 4000 m, U16: 1. Varga Sára (SZVSE). K–1 4000 m, U15: 1. Nagy Ágnes (SZTIHE), 3. Kalmár Lilla (KSI-Gyomaendrőd). K–1 1000 m, U16: 1. Vasi Nóra. K–1 1000 m, U15: 1. Pető Adél (Tiszafüred), 3. Ozvard Maja (KSI-Gyomaendrőd). K–2 1000 m, U16: 1. Takács Tamara, Tisóczki Melinda (SZVSE). K–2 1000 m, U15: 1. Nagy Ágnes, Menyhárt Rita (SZTIHE), 3. Hajkó Kata, Kalmár Lilla (KSI-Gyomaendrőd). K–1 500 m, U16: 1. Vasi Nóra. K–1 500 m, U15: 1. Pető Adél, 3. Kalmár Lilla. K–2 500 m, U15: 1. Menyhárt Rita, Nagy Ágnes, 3. Ozvald Maja, Rau Mariann (KSI-Gyomaendrőd).

Kölyök leány. K–2 4000 m, U13-U14: 1. Szlobodnik Zsanett, Kocsis Sára (Vért SE). K–1 4000 m, U13: 1. Mukus Dóra (SZVSE). K–1 4000 m, U14: 1. Hajkó Kata (KSI-Gyomaendrőd), 2. Pribelszki Boglárka (Szarvas). MK–1 4000 m, U13: 1. Kulcsár Zsófia (Szolnoki Sportcentrum). K–1 1000 m, U14: Takács Gitta (SZVSE), 2. Pribelszki Boglárka, 3. Hajkó Kata. K–2 1000 m, U14: 1. Szlobodnik Zsanett, Kocsis Sára, 2. Antal Eszter, Tóth Evelin (Békés).

Gyermek leány. MK–1 2000 m, U12: 1. Várkonyi Sarolta (KSI-Gyomaendrőd). MK–2 2000 m, U12: 1. Sági Aliz, Fodor Napsugár (KSI-Gyomaendrőd), 2. Kohut Gyöngy, Sutyinszki Jázmin (Szarvas), 3. Molnár Petra, Lipcsei Enikő (Békés). MK–1 2000 m, U10: 1. Pető Anna (Tiszafüred), 3. Urbancsok Panna (Szarvas). MK–1 2000 m, U11: 1. Wágner Anna (KSI-Gyomaendrőd).

Szabadidős leány. MK–1 500 m, U12: 1. Szopka Renáta (Békésszentandrás), 3. Vanini Fanni (Körös Kajak). MK–1 500 m, U11: 1. Fekécs Hanna (Körös Kajak), 3. Szopka Kitti (Békésszentandrás). MK–1 500 m, U9: 1. Gubucz Panna (Körös Kajak), 3. Varju Zselyke (KSI-Gyomaendrőd).

A pontverseny végeredménye: 1. KSI SE-Gyomaendrőd 307 pont, 2. BHSE 283, 3. Vért SE Oroszlány 257, 4. Körös Kajak Gyomaendrőd 254, 6. Szarvas 196, 7. Békésszentandrás 195,5, 9. Békés 158,5.

A legeredményesebb hazai versenyző Szekeres Tünde és Csépai Barnabás lett.

Az esemény támogatói: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata, Körös Agrár Kft., Galli-Farm Kft., Növényolaj Szövetkezet, Horga-Völgye Szövetkezet, Mezőmag Kft., Argomex Kft., Békésszentandrási Gyógyszertár (Tóthné dr. Szabó Ágnes), Oryza-Karex Kft., Haltáp Kft., Work-Metal Kft., Hirschmann Kft., Ben-Ross Kft., Pálus István, Gyurisné dr. Bencsik Andrea, Simon Fiala Szabolcs, Bencsik Ágota, Hrncsjár András, Mrena Orsolya.

Vélemény, hozzászólás?

„Az emberi élet legnagyobb háborúja a szerelem”

Erdei Attila

Világbajnok horgász tartott bemutatót az olvasótáborban