in ,

Soha nem volt ilyen népszerű a csabacsűdi sátoros zenetábor

Játékosan vezette be a Biblia tanításaiba a gyerekeket az a csabacsűdi tábor, amely július 11-17-e között immár hetedik alkalommal került megszervezésre. Az evangélikus zenetáborban a hitélet és a hangszerismeret kapcsolódott össze, kiegészülve kreatív és élményekben gazdag programokkal.

– Az alapot az képezi, hogy a gyerekek egy hangszeren megtanuljanak játszani. Idén a citera, a gitár és a furulya közül lehet választani. Emellé társult be az énekkar és esti áhítat, ill. ettől az évtől kreatív bibliaórával és csapatjátékokkal színesítjük a napokat – tájékoztat Láng Kitti ifjúsági vezető.

A tábor létszáma meredeken ível felfelé. Ezúttal 23 főt foglalkoztattak, ami minden eddiginél nagyobb népszerűségre utal. A résztvevők között mindig vannak újoncok, de olyan is akad, aki a kezdetekről gyarapítja az egyre szorosabbá kovácsolódó közösséget.

– Itt jól érzem magam. Újabb és újabb emberekkel ismerkedem meg, és egyre többet tanulok. Igaz, a Biblia jobban érdekel, mert szerintem érdekesebb, de azért a zenét is szeretem, mert jól el lehet vele eltölteni az időt – újságolja Magyar Botond, az egyik állandó táborozó.

A hét középpontjában a teremtéstörténet áll, mottóul pedig a 136-os zsoltár szolgált: „Bölcsen alkotta meg az eget, mert örökké tart szeretete. A földet a víz fölé terítette, mert örökké tart szeretete.” (Zsoltárok 136, 5-6.) A 26 sorból álló gondolat értelmezésébe vezette be a kíváncsi csapatot a tábor vezetése, amit a kreatív bibliaórákon vizuálisan is megjelenítettek.

Láng Kitti elmondta, sajnos egyre érzékelhetőbb az a folyamat, mely szerint a gyerekek csak nagyon nehezen mozdíthatók ki a négy fal közül, és a felnőttekkel sem találják meg a közös hangot. Éppen ezért elsődleges célként azt fogalmazták meg, hogy tartalmas közösségi programok formájában alternatívát mutassanak a számukra.

– Nem ragaszkodunk a keresztény normákhoz, hiszen nem erőltethetjük rá a gyerekekre, de mindenképp szeretnénk erkölcsi, világnézeti útmutatást adni számukra. Vagyis nevelni szeretnénk őket, helyes viselkedésre tanítani, amely révén később teljesebb és jobb életet élhetnek – fogalmazza meg a táborvezető a szervezők szándékát.

A táborlakók számára az egyik legnagyobb élményt kétség kívül a sátorok és szabad ég alatt való alvás jelentette. Elárulták, hogy legtöbbször csak késő éjszaka térnek nyugovóra, mert az utolsó figyelmeztetésig élvezik a szabadság ízét.

A tábor július 17-én családi istentisztelettel zárult, amin a gyerkőcök számot adtak szüleiknek hangszertudásukról, és sor került a csapatjátékok eredményhirdetésére is.

Vélemény, hozzászólás?

A 3T csoport: Novák Attila, Kukár István és Szuhaj György

KÉZ után kéz nélkül

Békés megye is képviselte magát a 27. Tusványoson