in ,

Sokan az utolsó napokra hagyják az iskolai bevásárlást

Hétfőn olyan sok vásárlónk volt, hogy bár teljes kapacitással dolgoztunk, ha lett volna vállalkozó szellemű, az utcáról is behívtuk volna – érzékelteti az iskolakezdés előtt rohamot Zsapka Györgyné, a Zsapír Bt. tulajdonosa. A növekvő tendencia augusztus elején kezdődött, a becsengetés előtti utolsó napokban pedig elérte a tetőfokát. Ez persze nem azt jelenti, hogy a családok minden esetben a végsőkig halogatják a családok a tanszerek beszerzését, de néhány apróság beszerzése gyakran egészen a nagy visszaszámlálásig kitolódik.

– Már minden megvan, csak a könyvjelzőket kell kiválasztani – mondja Majorné Almási Gabriella, aki harmadikos kislányával, Zsófival nézelődik az üzletben. A tankönyveket most kaptuk meg, még azokat is be kell csomagolni. Összességében nem annyira megterhelő az évkezdés. A tankönyveket támogatják, s bár emellett azért mindig van kiadás, szerintem 10 ezer Ft-ba beleért.

A papír-és írószerbolt vezetője elmondta, a szempontrendszert leginkább két tényező, az ár és a minőség befolyásolja. Üzletükben igyekeznek minden pénztárcának megfelelni, így pl. iskolatáskához már 5-6 ezer Ft-ért hozzá lehet jutni, de igény szerint a 25-30 ezer Ft-os, töltött táskát is beszerzik.

Pozitívumként értékeli, hogy a szülőket 90%-ban a praktikum vezérli. A trendek többnyire csak a kisebb horderejű iskolaszereknél érvényesülnek, ahol már a kedvenc mesefigurákat és márkákat is figyelembe veszik.

– Már egy kört tettünk, most vesszük meg az elmaradt dolgokat. A nagyfiam 6. osztályos lesz, ezért a tankönyvekért is fizetnünk kell. Kb. 15 ezer Ft-ra számítok, és emellett szinte mindenből újat kell vennünk. Egyelőre még nem mertem összeadni, de ha végiggondolom, a végösszeg 30 ezer Ft körül fog mozogni – árulja el Csányiné Czigliczki Éva, aki gyermekével épp a vízfestékek között nézelődött.

Több szarvasi cég utalvány, ill. Erzsébet-kártyán biztosított támogatás formájában járul hozzá az iskolakezdéshez. Az önkormányzatnál rendkívüli települési támogatás keretein belül gyermekenként 10-10 Ft-os összeg igényelhető. Feltétele, hogy az egy főre eső jövedelem ne haladja meg az 57 ezer Ft-ot, továbbá az igénylő nem rendelkezzen hasznosítható vagyonnal. A támogatás formanyomtatványon keresztül kérvényezhető, a Polgármesteri Hivatal épületében.

– Komoly bevásárlólistát kaptunk, mivel a kisebbik lányom felsős lesz. Minden tantárgyhoz új tanár és új eszközök, ami anyagilag elég megterhelő volt. A nagyobbik gyermekem a 12-et kezdi l a gimnáziumban, ott más szokások vannak. A szaktanárok csak az első hetekben mondják meg, mire van szükségük. A tanszerekre eddig 20 ezer Ft-ot költöttünk, a könyvekre 15 ezret, de ez még nem a vége. Valószínűleg 60-70 ezer Ft körül fogunk zárni – mondja Fedorné Brád Ágnes, hozzátéve, hogy a család számára nagy segítséget jelent a férje munkahelye által biztosított beiskolázási támogatás.

A munkaidő időközben a végéhez közeledik, így egyre többen nyitnak be az üzletbe. A pénztár előtt már kisebb sor tolódik fel, amiből könnyen leszűrhető, hogy még közel sincs vége a becsengetés előtti pénztárcanyitogatásnak.

Vélemény, hozzászólás?

Magyar költők versei Tóth Péter és Hajvert Ákos előadásában

A nyári alkotótábor festményeiből nyílt kiállítás a Ruzicskay Alkotóházban