in , ,

Sportágválasztó Nr. 5: Férfi kézilabda

A női kézilabdát, kajak-kenut, kosárlabdát és focit követően bezárult a kör, vagyis a nagy sportágválasztó keretében ismét a kézi került előtérbe. Ezúttal a férfiak oldaláról. Szeptember 15-én az Alkotmány utcai sportcsarnokba várták azokat, akik testközelből szerettek volna megismerkedni a sportággal.

– A szarvasi kézilabdát nem kell bemutatni, hiszen 80 éves múlttal rendelkezik – vallja Tusjak János klubvezető. A sportágnak évtizedekre visszamenőleg óriási hagyományai vannak, ezt igyekszünk továbbvinni. Nagyon sok utánpótlás korosztályt működtetünk, de versenyeztetjük a felnőtteket is. Velük idén bajnokságot szeretnénk nyerni, hogy jövőre ismét NB-s színekben indulhassunk.

Mint elmondta, a HC Szarvas jelenleg kb. 60-70 aktív sportolóval rendelkezik, mellette pedig több óvodás és iskoláskorú gyermek koptatja rendszeresen a pályát. Ellenben azt is érzékelik, hogy megy a harc a fiatalokért. Ennek részben az a magyarázata, hogy korábban nem volt ilyen színes a paletta a sportágak tekintetében, másrészt pedig egyre kisebb létszámú gyereken osztoznak.

Szerencsére azonban a hazai kézilabdának is van mire büszkének lennie. A klubelnök szerint a sportág folyamatosan fejlődik, a szurkolók egyre komolyabb küzdelmeket követhetnek nyomon. A minőségi változás alsóbb szinteken is lecsapódik, a helyi példaképekből kiindulva egyre többek érdeklődését kelti fel a labdajáték.

– Én azért szeretem ezt a sportágat, mert szeretek csapatban dolgozni. Nagyon jó, hogy nem vagyok egyedül, hanem ott vannak a többiek is, akikre számíthatok – mondja Nagy-Bobvos Noel, aki három éve talált rá a kézilabdára.

Az utánpótlás korosztály tagjai gyors bemelegítéssel, helyzetgyakorlattal és kapura dobással adtak ízelítőt az edzések világából, majd az U12-es korosztály a Pick Szeged csapatával játszott bemutató mérkőzést.

– A legtöbb gólért nagyon meg kell küzdeni, de némelyik könnyen jön, csak fel kell ismerni a helyzetet – fogalmazza meg rutinosan a 9 éves Gyurcsik Ákos. Heti két edzésünk van, és néha bizony előfordul, hogy fáradt vagyok, de akkor is eljövök, mert tudom, hogy annak lesz eredménye.

Az edzésekbe kedd-csütörtökön 17 órától az Alkotmány utcai sportcsarnokban, ill. pénteken a Petőfi utcai sportcsarnokba lehet bekapcsolódni Velkyné Bisján Éva és Tusjak János irányításával.

A felnőtt csapat legutóbbi mérkőzésén már jó példával szolgált a fiataloknak. A Békéscsabai DKSE ellen döntetlent – 22-22 – játszottak, ami közelebb hozta a célt, a megyebajnokság megnyerését.

Vélemény, hozzászólás?

Szépészeti kihívások a Székelyben

Dósa Zsuzsa és Zsurzs Kati

„Jóéjszakát”, Mama!