in , ,

A Körös-holtág lehalászásával kapcsolatos indulatokat kompromisszumra váltották a felek

Megbeszélésre hívták a Körös-szögi Nonprofit Kft. munkatársai, Hamzáné Szécsi Ágnes ügyvezető és Kondacs György halőr a környék horgászegyesületeinek képviselőit, horgászait. Az oka a holtág lehalászása miatt fellángolt viták és indulatok mederbe terelése volt, ugyanis a horgászok egyrészt vitatták a busák lehalászásának és a törpeharcsák gyérítésének szükségességét. Véleményük szerint a művelet a nemes halakban is nagy károkat okoz, és ha a mérleg két oldalát tekintve megkérdőjelezték annak gazdaságosságát.

A találkozóra a Körös-szögi Nonprofit Kft. irodájában került sor, ahol Hamzáné Szécsi Ágnes tájékoztatott a lehalászás előzményeiről, ill. mi indokolja a szükségességét.

Utoljára 2004-ben volt ilyen jellegű lehalászás. Akkor 352 kilót halásztak le. A korábbi halászati felügyelő javasolta az azóta elszaporodott busák lehalászásának megismétlését. A kft. vezetése megkérte a Békés Megyei Kormányhivatal Vadászati és Halászati Osztályát, hogy adják ki az engedélyt a busák szelektív halászatára. Natura 2000-es terület lévén az engedély kiadásához a szakhatóságnak, ill. a Körös-Maros Nemzeti Parknak is kellett a véleménye. Az engedélyt megkapták, így 2015-ben meg is kezdődött a munka. Abban az évben 100 mázsa került ki a Körösből.

– A Kákafoki-Bikazugi holtágon november 2-a óta a busa szelektív halászatát végezzük, illetve a törpeharcsa-gyérítést. Az egész folyamatnak az az előzménye, hogy 2014 márciusában nemes halak pusztulását észlelték a Kákafoki-holtágon, aminek következtében elpusztult több mint 100 mázsa busa. Ezek elszállítása, megsemmisítése nagy költséget jelentett a a Körös-szögi Nonprofit Kft.-nek, amit halasításra tudtak volna fordítani. Akkor katasztrófahelyzet alakult ki. A Környezetvédelmi Felügyelőségtől kezdve a NÉBIH-ig sokan vizsgálták, hogy mi válthatta ki ezt a tömeges halpusztulást. Kiderült, hogy nem bakteriológiai vagy virológiai fertőzés okozta, hanem az, hogy 1,6 méterrel leengedik a téli vízszintet és ez a közeg kevés arra, hogy a halnak meglegyen az élettere – adott tájékoztatást Hamzáné Szécsi Ágnes.

Tavaly a szivornyától a HAKI-ig folyt a lehalászás, most innen folytatják a békésszentandrási 44-es hídig. A vízből kikerült halat értékesítik, az abból származó bevételt haltelepítésre fordítják. Az idén ponty formájában került vissza a vízbe, mondta a kft. ügyvezetője.

Az, hogy milyen eszközökkel végezhetik a lehalászást, az engedélyben rögzítve van. Ennek a betartását a NÉBIH és a Kormányhivatal jogosult ellenőrizni. Kérték az egyesületek vezetőit, hogy delegáljanak tagokat, akik szintén felügyelik a munka szabályszerűségét.

A két fél kommunikációja egy kicsit elfajult, így az azonos oldalon álló, azonos érdekű horgászok és a Körös-szögi Nonprofit Kft. egyszer csak két szembenálló félként nézett farkasszemet egymással. A találkozó is nagyjából ebben a felállásban kezdődött, és több megegyezés közeli állapotból többször is visszacsúszott ebbe az kiinduló helyzetbe. A mintegy 25 horgász többsége egy, a Matchfishing Sporthorgász Egyesületből érkezett, és talán másik két egyesületből is volt egy-egy képviselő.

– Jelenleg úgy néz ki, hogy a horgászok és a kft. vezetősége megállapodott abban, hogy a 2016-ban történő szelektív halászatot a horgászok szeretnék ellenőrzésük alatt tartani, mert tavaly mindenféle szóbeszédek és mendemondák alapján úgy gondolják, hogy kárt okozott ez a halászat. ezért most most szeretnék kifejezetten kontroll alatt tartani – foglalta össze a tárgyalás eredményét Szilvási Szilárd, a Matchfishing Sporthorgász Egyesület Európa-bajnok tagja. – Egy teljesen kompromisszumképes kft.-vel találtuk magunkat szemben. Megállapodtak a horgászok abban, hogy ha értesítést kapnak, akkor nap mint nap ki fognak menni a hálóknak a kiszedését ellenőrizni, hogy a halászat teljesen korrektül történjen.

Fontos megállapodásra jutottak azzal, hogy éjszaka nincs halászat. Fényes nappal a horgászok is ellenőrzésük alatt tudják tartani a munkákat, tette hozzá.

– Véleményem szerint lenyugodnak a kedélyek. Az a legfontosabb, hogy ne legyenek indulatok, hanem a kft.-vel együttműködve egy szoros, jó munkakapcsolat alakuljon ki, ami egy jó jövő alapja lehet – zárta véleményét Szilvási Szilárd.

A megállapodás szerint tegnaptól már horgászok ellenőrzik a lehalászást.

Vélemény, hozzászólás?

Bartus Beatrix

Műkörömdíszítésben az ország legjobbja Bartus Beatrix

Dankó Béla

Összefoglaló az Országgyűlés november 8-i egyes döntéseiről