in , , ,

Jó úton halad a szarvasi labdarúgó utánpótlás ügye

A közelmúltban rendezték meg szokásos őszi szezonzáró értékelésüket a szarvasi labdarúgó egyesületek. Igen, labdarúgó egyesületek, hiszen a Szarvasi FC és a szomszédos gyomaendrődi szakosztály példamutatóan létrehozta a Körös UFC-t, hogy a legmagasabb osztályba tudják indítani két korosztályos csapatukat. Így nyílt lehetőség arra, hogy az NB II-ben tudják indítani az U14 és U15 korosztályú labdarúgóinkat az ilyen “gyerekhiányos” időkben.

– Mi lehet a célja egy egyesületnek, mint az, hogy a legmagasabb szinten próbálja meg versenyeztetni a gyerekeket, és így lehetőségünk nyílik előttük arra, hogy sokkal jobb játékerőt képviselő akadémiákkal vegyük fel a küzdelmet – mondta Bencze Sándor, a Szarvasi FC elnöke.

A tavalyi év nagyon nyögvenyelős volt, kapták a pofonokat. Az idén ki tudtak lépni a pofozózsák szerepéből és a középmezőnyben állnak. A gyerekek nagyon élvezik, azt, hogy nem csak kisebb települések csapataival tudnak játszani.

Az új versenyszabályzatot is jónak tartja, ami némileg gátolja a felfedezett tehetségek elszipkázását a nevelőegyesületektől. Amennyiben egy saját nevelésű gyereket el szeretnének vinni a klubtól, úgy fizetnie kell értük annak függvényében, hogy hány évet töltött el a gyerek a klubnál. Nem kell nagy összegekre gondolni, de már ez is valamilyen visszatartó erővel bír.

– Ahogy az első csapat edzője, Rétes Pál is elmondta, a csapat gerincét csaknem az ifjúságiaktól fellépő hazai, szarvasi születésű játékosok alkotják, és ez fantasztikus dolog szerintem. Arra az egyesületnek nincs pénze, így lehetősége sem, hogy vidékről igazoljon játékost. Ha igazol, akkor csak azért, mert nem tudjuk betölteni azt a posztot, vagy annyira minőségi játékosról van szó. Most értünk oda, hogy az utánpótlásba fektetett munkánk összeért. A lentebb lévő korosztályokban sokan vagyunk – jelentette ki az klub elnöke, aki hozzátette, hogy másik oldalon az iskolaválasztás miatt természetesen mennek el, de úgy látja, hogy talán az elkövetkezendő pár évben meg lesz a szarvasi labdarúgás, nem fognak gyerekhiányban szenvedni.

Két szarvasi játékos kapott már hivatásos szerződést. Valastyán Dávid a Fradiba, Balogh Gusztáv a Szeged 2011-hez igazolt, ami tulajdonképpen egy a gyulai Grosics Akadémiával.

Ez egyben azt is jelentette, hogy esetükben képzési kártalanítás formájában nagyobb pénz állt az egyesülethez, ami nagyban segítette a működésüket. Amennyiben továbbszerződtetik őket, abból is jár majd a nevelőegyesületüknek. A rendszer jól működik, nyugtázta a Szarvasi FC elnöke, ez lehet a módja, hogy hosszú távon fent lehessen tartani egy egyesületet.

– Ha csak egy olyan labdarúgónk lenne, aki nemzetközi karriert futna be, azt hiszem Szarvason nem lenne probléma az utánpótlás képzéssel – állítja.

Arra a kérdésünkre, hogy a két szomszédos város egyesületeinek nem jelent-e túl nagy terhet az távolság miatti utaztatás, a klubelnök elárulta, hogy a TAO biztosítja az utaztatás lehetőségét, azaz a szarvasi gyerekeket átbuszoztathatják Gyomaendrődre edzésre és viszont.

– A mi dolgunk, hogy anyagilag összefogjuk a klubot, megteremtsük a megfelelő hátteret a versenyeztetéshez, amihez nagyon nagy segítséget jelentett a TAO-rendszer, amit az MLSZ hozott
létre az utánpótlás-nevelés támogatására. Jól tudtunk gazdálkodni, megvoltak a lehetőségek arra, hogy zökkenőmentesen tudjuk a gyerekeket versenyeztetni.

A két településen külön edzenek a félcsapatok, de minden héten van egy közös tréning is. A meccseknél szintén érvényesül a kétlakiság, a szezon egyik felében itt, a másikban ott játsszák a bajnokikat, hiszen nincs közös pályájuk. A második szezon közepén a szarvasiak elnöke úgy látja, van értelme, mert egyik helyen sincs ebben a korosztályban annyi gyerek, ami kiadna egy csapatot.

Felvetésünkre, hogy a Gyomaendrőddel sikeres együttműködés nem vetítheti-e előre egy akadémia vízióját, Bencze Sándor a következőt válaszolta:

– Szerintem minden szakosztálynak ez az álma, hogy együttműködjön egy iskolával, egy kollégiummal, hogy egy bentlakásos akadémiaszerű rendszerben tudjanak a játékosok sportolni. Én azt gondolom, hogy most már nagyon jó akadémiák vannak a környékünkön is. Nem tudom, hogy a célja lehetne-e egy ekkora városnak egy akadémia létrehozása. Ehhez egy nagyon komoly infrastruktúra kellene, ami nálunk nincs meg. Itt szólnom kell a műfüves pálya hiányáról, mert több éve próbáljuk a létrehozását, de sajnos jelen állás szerint nem látom annak a lehetőségét annak, hogy ez megvalósuljon.

Babák Mihály polgármesterrel is beszélt már többször erről. Támogatja az ötletet, de az önerőnek az előteremtése megoldatlan, megoldhatatlan feladat a városban, pedig nagyon fontos lenne, mert azon ősszel, télen, esős időben is meg tudnák tartani az edzéseket.

Akadémiák általában ott tudtak létrejönni, ahol az egyház vagy a város, egy régió, esetleg egy focival szimpatizáló tőkeerős cég mellé tudott állni az ügynek. Gyulán, a Grosics Akadémia, ill. Szegeden a Szeged 2011 a katolikus egyház égisze alatt működik. Az egyház jelenlétét az utánpótlás nevelésében abból a szempontból is jónak találja, hogy a sport mellett ott az emberrel is foglalkoznak, amit nagyon fontosnak tart.

Az őszi szezonzárón szokásosan díjazzák is a legjobbakat. Most három utánpótlás korosztálynál a szezon legjobbjai, csapatomként 2-2 fő elismerő oklevelet, és külön jutalmat kapott, amit a felnőtt csapat játékosai adtak át.

Díjazottak:
U14 (edző Hunya Tamás, Körös UFC, NB-II. Dél-Keleti csoport)
Sztancsik Márk, kiemelkedő védőmunkájáért
Soczó Szabolcs, kiemelkedő kapus teljesítményéért

U15 (edző: Kondacs János Körös UFC, NB-II. Dél-Keleti csoport)
Kiri Máté, legeredményesebb játékos
Gulyás Patrik, legtöbbet fejlődő játékos

U16 (edző: Kiri Mihály Szarvasi FC, Megyei bajnokság, közép csoport)
Zanyik Zsolt, szezon legjobb játékosa
Gyurik Dániel, legmegbízhatóbb játékos

Az őszi szezonzárón természetesen ott voltak még az ifi és a felnőtt csapat játékosai is. Az U-19-esek Závoda Gábor vezetésével a megyei bajnokság kiemelt csoportjában, a felnőttek Rétes Pál edzővel a megyei I. osztályban játszanak. Jelenleg a fiatalok a tabella 6. helyén állnak. A felnőttek 5 ponttal lemaradva az őket megelőző két csapattól a harmadikok.

Vélemény, hozzászólás?

Dr. Sindely Pál

Fókuszban a földrajz a Vajdában

Fassang László

Adventi zarándokúton Fassang László orgonaművésszel