in , ,

A székelyesek is megkezdték felkészülésüket életük eddigi legnagyobb próbájára

Már a bevonulózene is egyfajta útravaló volt, amit a székelyes a tarisznyákba kerültek szombati szalagavatójukon. Presser Gábor “Az legyél, akinek látszol” című számára érkeztek az osztályok az Alkotmány utcai sportcsarnok küzdőterére, ahol az este folyamán többen figyelmeztették őket, hogy a küzdelem csak most kezdődik.

Amíg a két műsorvezető, Papp Dóra és Bencsik Miksa az elmúlt évek élményeit és csalódásait helyezte emlék státuszúvá, addig a Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Intézményének vezetője már a jövőt is szóba hozta.

– Ez a mai délután olyan különleges, amit az ember életében csupán egyszer élhet meg. Ti most itt tapasztalhatjátok ezt az érzést, mi pedig veletek érzünk, benneteket ünneplünk. Felemelő látvány ahogy itt álltok szépen felsorakozva, tudnotok kell, hogy most egy olyan környezet vesz körül titeket, ahol mindenki tartozik valakihez, és mi mindnyájan összetartozunk. Összeköt a közös múlt, és az együtt elkezdett jövő építésének ígérete. Ez a délután visszatekintés is a közösen eltöltött időre, amit soha nem fogtok elfelejteni – mondta Kohut Andrásné.

– Szüleitek igyekeznek elengedni kezeteket, és elfogadni feltétel nélkül, hogy képesek vagytok felelősségteljes döntést hozni és azzal a jövőtöket megalapozni – tette hozzá.

A leghasznosabb útravalót a vajdasági Adai Műszaki Iskola igazgatónője adta a székelyeseknek.

– Ne feledjétek el, ha azt csináljátok, amit szerettek, szívvel-lélekkel, és elégedettek vagytok, akkor lesztek sikeresek – fogalmazott Gilice Hilda.

A határon túli vendégek közül, a szilágysomlyói testvériskola küldöttségén kívül eljött Barcelos városából Nuno Varajão Barbosa, aki az Europass mobilitási bizonyítványát adta át azoknak a diákoknak, akik az elmúlt két évben képzésen vehettek részt Portugáliában.

Az est hátralevő részében, a szalagtűzés ceremóniája következett, majd a végzősök keringője. Az osztályok közül három önálló produkcióval is a szülők, barátok, ismerősök elé állt. A 11.H egy vándordalt, a 12.D hawaii táncot, a 12.C egy iskolai paródiát adott elő. Az estét a közös ének és a közös tánc zárta.

Vélemény, hozzászólás?

Mravík Gabriella

Kecskeméten versenyeztek a Patkó-tanítványok

Babák Mihály és Lázár Zsolt

Betlehemi játékkal kísérve érkezett meg a betlehemi láng advent harmadik vasárnapján