in ,

Betlehemi játékkal kísérve érkezett meg a betlehemi láng advent harmadik vasárnapján

Babák Mihály és Lázár Zsolt
Babák Mihály és Lázár Zsolt

Hatalmas tömeg várta a betlehemi lángot tegnap délután a Szent Klára katolikus templom előtti jászolnál. Ahogy a korábbi években, az idén is Závoda Ferenc hozta el Gödöllőről, ahonnan Bécs érintésével a betlehemi Születés Templomából érkezett, amihez a természet fényfestéssel kedveskedett a nyugati égbolton.

“Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal”. Lázár Zsolt evangélikus esperes Ézsaiás próféta könyvéből (Ézsaiás 40, 3.10) vett igével kezdte adventi beszédét.

– A betlehemi láng nagyon fontos üzenetet hordoz. Az egyik, ami ennek az üzenetnek a lényege, hogy reménységet ad nekünk ez a láng. Reménységet ebben a reménytelen életben. Megmutatja, hogy a láng, ez a világosság bizony csodákra képes. Csodákra képes ebben a világban is. Elhozza nekünk a békességet – mondta az esperes, majd megemlékezett azokra a keresztényekre, akik ezen a vasárnap utoljára mentek el templomba, utalt a világban történ eseményekre.

– Reménység, békesség és hit. Életünk sötétjében gyulladjon fel a reménynek a lángja, gyulladjon fel a hitnek lángja, és találjuk meg, tapasztaljuk meg a békességet, azt a békét, amire minden embernek szüksége van. A betlehemi láng ezt hozza el közénk, hiszen ez a láng magát Jézust jelképezi. Jézust nem csak jelképekben találhatjuk meg, hanem a szívünkbe is be tudjuk őt fogadni. Így készüljünk a karácsonyra ezen az adventi úton, a hagyományok, a szokások a napjainkat, az éveinket díszíthetik, keretebe foglalhatják, de az egész életünket át tudja formálni az, hogyha Jézusra rátalálunk. Így lesz valóban reménységünk, hitünk és békességünk – fejezte be ünnepi gondolatait Lázár Zsolt, hogy átadja a szót Csasztvan Andrásnak, aki a szentegyházi betlehemesek vezetőjének, György Lászlónak a kérésére szakértő magyarázattal készítette fel a nézőket, mit is fognak látni. Az Orbán Balázs gyűjtéséből Szentegyházán felújított, eredetileg 70 perces történetet 40-re zsugorították. Elhagyták belőle a történet mondóját, ami bizonyára nagyban segítette volna a látottak értelmezését.

“A teljes szálláskeresés, a kis Jézus születése, a pásztorok érkezése, az ajándékozás, maga a teljes történet megjelenik ebben az archaikus szentegyházi betlehemesben”, körvonalazta a játékot Csasztvan András. Igyekezett a tánc fogalmát is tisztázni, ami az egyetlen táncos Kárpát-medencei betlehemes játékban a keresztlépőket jelentette, ami csakúgy, mint a botok keresztezései, ill. a botütések is a kereszténység szimbólumait voltak hivatottak megjeleníteni.

A harmadik gyertyát Babák Mihály és Lázár Zsolt közösen gyújtotta meg a betlehemből érkezett lángból, hogy a szarvasiak, illetve a környékbeli városok képviselői haza tudják vinni otthonaikba, településeikre.

Vélemény, hozzászólás?

A székelyesek is megkezdték felkészülésüket életük eddigi legnagyobb próbájára

Új rekordot állítottak fel mézeskalácssütésben a mozgáskorlátozottak