Connect with us

Sport

Díjeső: Rétes Pál, Varga László, Virág Imre, Domján Balázs és Sinka Imre bácsi

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés megyei területi igazgatója 2013-tól minden évben megszervezi azt az országos szinten is egyedülálló díjátadó gálát, melynek keretében nagy nyilvánosság előtt ismerik el a megye amatőr labdarúgásáért sokat tévő labdarúgókat, edzőket, sportvezetőket, játékvezetőket, valamint a sportág mecénásait.

Pénteken este a Békéscsabán immár ötödik alkalommal köszöntötték az elmúlt év legjobbjait, és idén is számos környékbeli sportember vehetett át elismerést.

A megye I. osztályú edzők között Janis János (Kondorosi TE) második, Rétes Pál (Szarvasi FC) harmadik lett, míg a legjobb focisták között Süli András (Kondorosi TE) végzett második helyen. Egy osztállyal lejjebb Varga László (Békésszentandrási HMSE) a harmadik díjat vehette át, a labdarúgóknál pedig Virág Imre (Békésszentandrási HMSE) végzett második helyen.

Békés Megye Amatőr Labdarúgásáért díjban részesült Domján Balázs, a Szarvasi FC elnökségi tagja, az egyesület utánpótlás koordinátora, valamint Békésszentandrásról Sinka Imre, aki a Hunyadi SE 90 esztendős tiszteletbeli elnöke.

Bakulya Mihály

Fotó: Nagy Marcell

Népszerű

Endrefalvi Erik helyzete (Fotó: Babák Zoltán) Endrefalvi Erik helyzete (Fotó: Babák Zoltán)

A leendő csoportrivális ellen nyertek a csűdiek

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Jó képességű ellenfél gyűrte la a csűdieket

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Meglepetések a hetedik játéknapon

Sport

Szabó Ferenc bravúros fejessel 2-1-re szépített (Fotó: Babák Zoltán) Szabó Ferenc bravúros fejessel 2-1-re szépített (Fotó: Babák Zoltán)

Szabó Ferenc bravúros fejese, Virág villanása kellett az X-hez

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2017. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect