Connect with us

Szarvas

Meglepetésekkel teli esküvőt tervez az év legsármosabb pincére

Teljes titok övezte azt az országos médianyilvánosság előtt zajló eljegyzést, aminek egyik főszereplője Precskó Zsolt volt. 2013-ban az év legsármosabb pincér címet elnyert szarvasi fiatalember ismét felhívta magára a figyelmet, méghozzá egy gondosan eltervezett és egy nem mindennapi csavarral megspékelt lánykérés jóvoltából. Terve megvalósításában partnere volt a Petőfi Rádió, aki Valentin-napi játéka keretében öt napig kereste a legkülönlegesebb lánykérést. A hallgatóknak végül Zsolt ötlete nyerte el leginkább a tetszését, így a stáb február 14-én már a Liget Wellness és Konferencia Hotelből jelentkezett be.

Az eredeti forgatókönyv szerint Erika, Zsolt szerelme egy állásinterjúra készült, és egészen addig minden ennek szellemében zajlott, amíg kért kávé helyett a leendő vőlegény be nem toppant a tálcán elhelyezett jegygyűrűvel. Szerencsére minden a megálmodottak szerint alakult. A kezdeti sokkból ocsúdva Erika boldogan mondott igent, majd párja nyakába borult. A habot a tortán a Magna Cum Laude zenekar jelentette, akik a jegyeseknek élőben játszották el legújabb slágerüket.

A fiatal jegyespárral néhány nappal az életüket gyökeresen felforgató nap után beszélgettünk az élményekről és az előttük álló, tervezett jövőről.

– Általában a férfiak vacsorában és pezsgőspohárba rejtett jegygyűrűben gondolkodnak, ha lánykérésről van szó. Te miért neveztél a Petőfi Rádió felhívására?

– Szerettem volna különlegessé és egyedivé tenni ezt az alkalmat. A fődíjjal pedig, a hétnapos, négycsillagos szállodába szóló utazással boldoggá tenni a páromat. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy én kaptam a legtöbb voksot. Szerintem ez az alapos tervezésnek és a forgatókönyv megírásának volt leginkább köszönhető. Ennek ellenére nagyon izgatott voltam a nagy napon. Leginkább attól tartottam, hogy Erika miként reagál a rádió és tv megjelenésére.

– A lánykérés már ott lebegett a levegőben? Kimondva vagy kimondatlanul tudtad, hogy Zsolt számodra a nagy Ő?

– Az ember átértékel a kor előrehaladtával bizonyos dolgokat. A rövid udvarlás miatt a kérdés teljesen váratlanul ért, amit a körülmények még inkább fokoztak. Hiszen végül is egy munka miatt jelentem meg a helyszínen. Ezt a kért kávé teljesen felborította, ekkor ugyanis megérkezett Zsolti. A többit természetesen már tudhatják az olvasók.

– Mennyire jellemzőek Zsoltra a meglepetések és különleges gesztusok?

– Zsoltira teljes mértékben jellemző mindez. Szereti a meglepetéseket, és mindig nagyon figyelmes. Egy kiegyensúlyozott, jó embert ismertem meg benne.

– A mesékben a lányok hetedhét országra szóló lakodalomra és csillogásra vágynak. Te hogy fogadtad ezt a nagy rivaldafényt?

– Nehezen, én ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva. Távol áll tőlem mindenféle közszereplés. Egyelőre azonban az eljegyzés nagyobb változást nem jelent az életünkben, hiszen Angliában dolgozom, ezért folyamatosan két ország között ingázom. Azt tervezem azonban, hogy ha egy mód van rá, hazajövök.

– Mikorra tervezitek a nagy napot? Ezek után szinte adódik a kérdés: az is tele lesz meglepetésekkel?

– Egyelőre csak annyit árulunk el, hogy a közeljövőben tervezzük az esküvőt, ami természetesen ugyancsak nem múlhat el meglepetések nélkül.

Fotó: Baksi

Népszerű

Nagy Róbert , Lakatos Viktória, Lévai Attila (Fotó: Babák Zoltán) Nagy Róbert , Lakatos Viktória, Lévai Attila (Fotó: Babák Zoltán)

A szeretet arcai versben, prózában és dalban

Színház

Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán) Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán)

Csodálatos cirkusz

Színház

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2017. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect