in , ,

Lóhere és Szentháromság: Szent Patrik nap a Gyakorlóban

Mi köze van a lóherének a Szentháromsághoz? Erre a rejtélyre is megkaphatja a választ, aki végigolvassa Szent Patrik napi beszámolónkat.

A Gyakorlóban a hétfő reggel újra megbolydult az amúgy sem egyhangú diákélet. Ez a tanítási nap a diákönkormányzat tagjai és segítő pedagógusai számára a szokottnál is korábban, reggel hat óra tájban indult. Különös módon mégsem lehetett morgást, elégedetlenkedő megjegyzéseket hallani, ásítozást látni. Hiszen egy olyan nap elé néztünk, amelyre hetek óta fokozott várakozással készültünk. Ez a diákönkormányzat örömünnepe, jutalomjátéka, ahol bizonyíthatják a diákok, hogy összefogással, kreativitással, kitartó munkával nagyon sokra hivatottak.

Szent Patrik napja alkalmából idén másodszor öltöztek zöld, fehér, narancsba, vagyis az ír nemzeti színekbe diákjaink, pedagógusaink és iskolánk. Előkerültek a ritkábban használt zöld nadrágok, pólók, szoknyák, cipők, kiegészítők, sőt jobb híján hálóingek, hogy mindenki öltözékével is kifejezhesse, egy közösség tagjai vagyunk és ma az írek védőszentjére, Patrikra, az ír kultúrára fókuszálunk. A környező üzletekből elfogytak a zöld papírok és a zöld ételfesték is hiánycikké vált, hiszen iskolánk megtelt az ír jelképekkel, a zöld és szivárványszín különböző árnyalataival.

Reggel az iskolába érkezőket manók fogadták és köszöntötték ír áldásokkal, majd a szünetekben kérdések özönével árasztották el a diákokat, pedagógusokat, hogy tudásunkat teszteljék Szent Patrikkal és az ünneppel kapcsolatban. A jól felelők jutalomban és manódicséretben részesültek.

Az előző hetekben kiselőadások, prezentációk keretében ismerkedhettek a diákok Szent Patrik életével, Írországgal, az ünnephez kapcsolódó hagyományokkal, legendákkal, angol szavakkal, kifejezésekkel. Ismereteikről kiválóan számot is adtak a nevező csapatok a vetélkedő állomásain. Mára minden tanuló számára tudott dolog, hogy Szent Patrik Írország, a smaragdzöld sziget védőszentje, aki a legenda szerint prédikálásával kiűzte a kígyókat az országból. Tudjuk, hogy a kis zöld erdei manó, a Leprechaun egy üst aranyat rejteget a szivárvány végén és azt is tudjuk, hogy először New Yorkban ünnepelték Szent Patrik napját az ír bevándorlók.

Akik nem a szellemi kihívásokat részesítették előnyben, azok megmutathatták remek cseleiket, szenzációs védéseiket az I. Szent Patrik napi focitornán, vagy táncra perdülhettek az ír táncházban, ahová meglepetés vendég is érkezett egy skót dudás személyében, aki táncra is perdült. Emellett a családok zöld és szivárványszínű süteményekkel nevezhettek gasztronómiai versenyünkre. Szóval mindenki megmutathatta, miben a legjobb.

Már csak egyetlen információval tartozunk, a háromlevelű lóhere és a Szentháromság kapcsolatát illetően. Számukra, kissé földhözragadt gondolkodású embereknek bizony manapság is nehezen megy a Szentháromság titkának megértése.  Nem volt ez másképpen közel 1600 éve, az ír pogányok esetében sem. Szent Patrik azonban nagyon érzékletes példán keresztül tanította őket a Szentháromságról. Miként a lóhere három levele is önállóan növekedik, de a szára összetartja, formálja egyetlen egységgé, úgy az Atya, a Fiú és a Szentlélek is Isten lényében egyesül, válik teljessé. Így lett a lóhere a Szentháromság jelképévé az ír kultúrában.

Végezetül szeretnénk megköszönni szponzoraink támogatását, a szülő közösség összefogását, a pedagógusaink tettrekészségét és első sorban diákjaink munkáját, akik emlékezetes, vidám , tanulóbarát délutánt varázsoltak iskolánkban.

Tolnai Tímea, Roszik Melinda tanárok és Pusztai Botond DÖK elnök

Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje beiratkozási rendje

Badar Gergő

Badar Gergő nyolcadikként ért be az Ironman 70.3 tajvani versenyén